Hirdetés

QuakeCon 2017 - megvan az idei buli dátuma

|

Szokás szerint augusztusban rendezik meg a 2017-es QuakeCont is, ami valószínűleg ezúttal sem csak a LAN-partira kilágogató gamereknek lesz érdekes.

Hirdetés

Ugyan a Bethesda az utóbbi években saját E3-as előadással is jelentkezett, de azért sok más kiadóhoz hasonlóan ők is tartanak egy saját rendezvényt, ahol nem kell másokkal versenyezniük a játékosok figyelméért. Ezt a szerepet a kicsit átalakult QuakeCon vette át, ami idén is nagyszabású bulinak ígérkezik.

A kiadó által szervezett programok mellett ugyanis továbbra is megtartanak egy hatalmas, több mint kétezer fő és a PC-je számára helyet biztosító LAN-partit Dallasban. Európából nézve persze a helyszíni látványosságok helyett a neten is követhető bejelentések miatt izgalmas az esemény, tavaly például a Prey gameplay trailerét is láthattuk, de az Arkane játéka az idei, augusztus 24-e és 27-e között tartott rendezvény előtt megjelenik.

Így nem kizárt, hogy a névadó széria új része, a Quake Champions kerül a középpontba, illetve azok az újdonságok is feltűnhetnek, amiket az idei E3-on leplez le a kiadó. A játékmenettel szintén a tavalyi QuakeConon debütáló Champions mellett nem kizárt, hogy addigra egy új Wolfenstein játék is bejelentésre kerül, ahogy egy esetleges egyjátékos Doom DLC sem lenne kolosszális meglepetés az id kampányának népszerűségét látva.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)