Hirdetés

Rablóból lesz a legjobb pandúr

|

A Sony végre valahára belátta, hogy az olyan nagy koponyákat mint GeoHot fel kell használnia, hogy a biztonsági réseket betömjék.

Hirdetés

George Hotz, alias GeoHot nagyon sok fejtörést okozott a Sony-nak. Mint ismeretes, ez a srác volt az, aki sikeresen megtörte a PS3-ast (többek között) és ezt nem átallott az interneten közzé is tenni.

Az esetből persze per lett, ahol annak rendje és módja szerint megegyeztek a felek. GeoHot megígérte, hogy többé nem csinál ilyen csúfságot, ha ezt megszegné, akkor esetenként 10 ezer dollár büntetést köteles fizetni a Sony-nak (legfeljebb a következő ilyen csínyt név nélkül követi majd el).

Ennél azonban sokkal érdekesebb a legújabb fejlemény, hiszen a napokban tette közzé GeoHot, hogy találkozott a Sony mérnökeivel, akik alaposan kifaggatták a srácot, hogyan is törte meg a konzolt.

Hotz szerint a mérnökök nagyon tisztelettudóak voltak, minden rendben ment a megbeszélésen. Azt is hozzátette, hogy ha ügyvédek is jelen lettek volna a találkozón, akkor bizony ő lett volna a legnagyobb seggfej a világon.

Azért arra nagyon kíváncsi lennék, hogy egy ilyen koponya tényleg elmesél e mindent az ősellenségének az embereinek, vagy ez csak valami porhintés és már készül a következő nagy dobására. PS Vita, valaki?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)