Hirdetés

Rage - Idén nem dühöngünk

|

Az id Software sosem arról volt híres, hogy elsiette volna játékai kiadását. Most sem kapkodnak.

Hirdetés

John Carmack és csapata bizony nem éppen a gyorsaságáról híres. Játékaik fejlesztési ideje ha nem is vetekszik a Duke Nukem Foreverével, de az biztos, hogy sosem sietnek el semmit. A Rage is már 2007-ben bejelentésre került, de azóta nem sokat tudni róla. A játékmenet nem lesz túlzottan sandbox jellegű, sőt autóversenyre sem számíthatunk, de aztán ennyi. Tudjuk, hogy érkezik Xbox 360-ra, PS3-ra, MAC-re, és PC-re. A tavaly Quakeconon azt mondták, hogy még 2011 előtt megérkezik. Todd Hollenshead legutóbbi nyilatkozata szerint viszont a 2011 előtt, semmiképpen nem azt jelenti, hogy 2009-ben. Végül is 2010, még valóban 2011 előtt van, szóval kamuzásról szó sincs. Ennek ellenére azért kissé lejjebb konyul mindenki szája, a hírt hallván. Talán a misztikus Wii projekt miatt a késés? Jó hír viszont, hogy Hollenshead elejtett néhány fantasztikusan részletes infót, az új Doom játékról is. A Rage mintájára, a Doom negyedik része sem kap semmiféle alcímet, így szimplán Doom lesz a neve. Elárulta még, hogy lesznek benne démonok, valamint egy pasi, aki halomra lövi őket. Köszi Todd!

rage_2010.jpg
 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)