Hirdetés

Ezzel az ingyenes szolgáltatással a telefonodról játszhatsz a Witcher 3-mal

|

A Rainway készítői szerint bármilyen, böngészőt futtatni képes eszközre továbbíthatod majd a PC-den futó játékok képét, ráadásul kiváló minőségben és szinte késés nélkül.

Hirdetés

Az utóbbi időszakban felütötte a fejét egy újabb kezdeményezés a cloud gaming korábban már csődöt mondott területén, de a LquiSky mellett nemrég egy újabb, némileg más streamelős szolgáltatás körül is elég nagy az izgatottság. A Rainway segítségével ugyan játékokat nem bérelhetsz, de cserébe nem is kell fizetned a használatáért.

Az új streamelős szolgáltatás lényege gyakorlatilag az, hogy PC-s játékaink esetében majdnem beteljesíti a Nintendo Switch ígéretét, miszerint hagyományos játékainkat a házon belül vagy kívül szinte akárhová magunkkal vihetjük. Csak ezúttal nem egy, a játékok futtatásához elég erős hardvert kell magunkkal vinnünk, hanem az internet segítségével streamelhetjük a PC-nken futó játék képét bármilyen, böngészővel rendelkező eszközre, majd onnan utasításainkat vissza a gépünkre.

A készítők állítása szerint viszont a korábban látott hasonló megoldásokhoz képest jelentősen lecsökkentették az erőforrásigényt, így magas minőségben, szinte lag nélkül játszhatunk majd. Hogy ebből mennyi igaz, azt a május 5-én induló bétában kipróbálhatjátok, ha regisztráltok a szolgáltatás weboldalán. A még simább élmény érdekében egyébként Android, iOS, Xbox és a Nintendo Switch mellett még néhány platformokra natív alkalmazást is készítenek.

Ti szívesen használnátok egy ilyen alkalmazást, hogy a gépetektől távol is játszhassatok PC-s játékaitokkal?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)