Hirdetés

Reagált a Sony a PlayStation 5-exkluzív Rise of the Ronin botrányára

|

Hivatalos közleményben tisztázta a PlayStation 5 gyártója a helyzetet, legalábbis megpróbálta.

Hirdetés

Dél-Koreában rendesen kiverte a biztosítékot a PlayStation 5 hamarosan megjelenő exkluzívja, kiderült ugyanis, hogy a Rise of the Roninban szerepelni fog egy igencsak kétes megítélésű történelmi figura. A 19. században élt nacionalista filozófus, író és katonai szakértő, Shōin Yoshida amellett kardoskodott, hogy hazájának el kellene foglalnia az akkor még egységes Koreai-félszigetet. Ami később meg is történt, 1910 és 1945 között 35 éven keresztül tartották megszállva az országot a japánok.

Ez a felháborodás vezetett állítólag ahhoz dél-koreai lapok és a közösségi médiában terjedő bejegyzések szerint, hogy a Sony Interactive Entertainment helyi képviselete lényegében lefújta a Rise of the Ronin kiadását. A Sony hivatalos álláspontja egészen mostanáig váratott magára.

Hirdetés

A vállalat szóvivője az IGN japán kiadásával közölte, hogy igazak a hírek, tényleg nem fogják forgalmazni Dél-Koreában a Rise of the Ronint. Nem lehet majd megvenni a lemezes kópiáit az üzletekben, de a digitális változat sem lesz elérhető a helyi játékosok számára. A döntés okára nem adott magyarázatot, ahogy a botrányt sem kommentálta, csupán annyit fűzött hozzá, hogy valójában soha nem is jelentették be a Team Ninja alkotásának dél-koreai kiadását.

Érdemes megjegyezni, hogy a Sony közleménye hadilábon állhat az igazsággal, mivel a Rise of the Roninnal nem csupán a koreai PlayStation Blog foglalkozott, hanem az ország korhatár-besorolásért felelős bizottsága is nyilvántartásba vette a játékot, méghozzá annak lokalizált verzióját.

A Rise of the Ronin március 22-én jelenik meg PlayStation 5-re.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)