Hirdetés

'Reggelt!

|

Rövid, frappáns és általában erőltetettnek ható bevezető helyett szimplán jó reggelt kívánnék. Térjünk is rá gyorsan mai viccünkre!

Hirdetés

A nők feminista világkongresszust tartanak, ahol sorban felszólalnak, és megosztják élményeiket. Először az amerikai nő megy fel, és elkezdi:
- Hát az úgy volt, hogy jött haza a férjem, Charles, és követelte, hogy vasaljam ki az ingjeit! Én pedig mondtam neki, kedvesem van kezed, megfogod a vasalót és szépen kivasalsz! Hát első nap nem láttam semmit, második nap sem láttam semmit, de a harmadik nap Charles vasalt, mint a kisangyal.
Nagy taps, nők ujjonganak a teremben. Másodjára a francia nő megy fel, és kezdi:
- Velem ugyanez történt meg, a férjem, Jean követelte, hogy mossak ki azonnal, én pedig mondtam, szépen pakolj be mindent a mosógépbe, és moss ki!! Első nap nem láttam semmit, második nap sem, de harmadik nap Jean mosott!!
Újra nagy tapsvihar. Utoljára a Manci néni lép fel az emelvényre, és elkezdi:
- Hát az én Pistám egyik nap hazajött, az asztalra csapott, hogy vacsorát kér, de izibe!! Én meg mondtam, Fiam, nem vagy béna, megfogod a kést, megpucolod a krumplit, és szépen megfőzöl! Hát első nap nem láttam, semmit, második nap sem, a harmadik napon már kezdtem látni a bal szememre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)