Hirdetés

Resident Evil Cafe & Grill nyílik Japánban

|

Mindenki úgy próbálja meglovagolni az adott franchise lehetőségeit, ahogyan tudja. A Capcom most éppen egy kajáldával.

Hirdetés

Azt már megszokhattuk, hogy egy sikeresnek tekinthető játék, vagy játéksorozat esetében nem ér véget a sztori ott, hogy kijön a lemez. Megjelennek a pólók, sapkák, ajándéktárgyak, figurák, és hasonlók, melyek mind hozzáadott bevételt képeznek. A Capcom a Resident Evil 6-ot kívánja promózni a Biohazard Cafe & Grill S.T.A.R.S. megnyitásával, mely a játék hangulatára épülő kajálda lesz tulajdonképpen. A megnyitóra július 13-án kerül sor, de érdekesség a dologban, hogy mindössze egy évre terveznek vele, aztán lakat kerül az ajtóra.

A Capcom még nem jelentette be, hogy mi lesz majd a menü, de az ígéretek szerint csupa érdekességgel találkozhat a betérő vendég, nem is beszélve a limitált szériás cuccokról, melyek az ételekhez járnak. Azok is elégedetten tapsikolhatnak, akik műsorra vágynak, őket ugyanis a S.T.A.R.S. Angelique fogja szórakoztatni. Aki tehát Japánban jár, egészen pontosan Shibuya környékén az ne hagyja ki, és mellé szerezzen be egy Resident Evil 6-ot, ami remélhetőleg jobb lesz, mint az Operation Racoon City volt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)