Hirdetés

Road Redemption - megjelent a Road Rash szellemi örököse

|

A klasszikus játék utódja végre kilépett a korai hozzáférésből, így teljes pompájában élvezhetjük a nem mindennapi versenyeket.

Hirdetés

A legelső Road Rash játék 1991-ben jelent meg az Electronic Arts gondozásában, és hamar belopta magát a játékosok szívébe, akik nagyon élvezték az ellenfelek vascsővel vagy lánccal való püfölését, miközben motorjaikkal száguldottak az úton. Később több folytatást is kapott, most pedig ismét átélhetjük a kalandot.

Hirdetés

A Road Redemption megtartotta a retro játék alapjait, tehát ugyanúgy motorokkal versenyzünk és a győzelem érdekében kénytelenek leszünk nem túl fair eszközöket is bevetni, így akár egy rúgással segíthetünk ellenfeleinknek elhagyni a pályát, vagy mi magunk is végezhetünk velük a sokféle fegyver valamelyikével. A teljesített versenyek és egyéb kihívások után pénzt kapunk, és fejleszthetjük karakterünket, motorunkat, valamint eszköztárunkat.

A játék már 2014. szeptember óta elérhető korai hozzáférésben, de három év után végre megérkezett a teljes verzió, ami egy egészen baráti, 20 dolláros árcédulát kapott a Steamen. A tervek szerint jövőre érkeznek a konzolos verziók is.

Ti játszottatok anno valamelyik Road Rash játékkal?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)