Hirdetés

Kilenc éven át érkeztek DLC-k a Ubisoft játékához, most van vége

|

A Ubisoft San Francisco egy újabb projekten kezd dolgozni, így hét év után abbahagyja az új kiegészítők gyártását máig népszerű játékához.

Hirdetés

A Rocksmith abban tért el az előző évtized elején elszaporodó gitáros ritmusjátékoktól, hogy ebben egy valódi hangszert használhattunk, hogy együtt játszhassunk kedvenc bandáinkkal és tanulgathassuk számaikat. A Ubisoft éveken keresztül kitartóan kalapálta az újabb kiegészítőket a játékhoz, hogy minél több szám közül válogathassunk, most azonban bejelentették, hogy nem érkezik több DLC.

Hirdetés

2011-ben jelent meg az első Rocksmith, ez az új konzolgeneráció beköszöntével egy újabb verziót is kapott 2014-ben, a Ubisoft San Francisco pedig azóta szállítja a friss tartalmakat a muzikális közönségnek. A fejlesztők most közleményben adták a rajongók tudtára, hogy ne számítsanak több DLC-re:

"Noha többé nem jelentetünk meg új DLC-ket, továbbra is hetente jelentkezünk online tartalmakkal a Rocksmith rajongóknak. A Rocksmith Dev Stream szinén folytatódik egy új formátumban, kiegészülve néhány egyéb meglepetéssel."

Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik másik projektre nyergel át a csapat, de a San Francisco-i gárda készítette például a South Park: Fractured but Whole-t is. Ígéretük szerint a közösségi felületeiken jelentkeznek majd a bejelentéssel.

Sok-sok évvel ezelőtt így nézett ki, ahogy HP és zenekarának gitárosa, Gabó próbálják ki a játékot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)