Hirdetés

Rövidesen elindul a Microsoft Flight Simulator közösségi tesztelése

|

Amint befejezik az alpha verzió utolsó simításait, beindul a zárt béta, hogy a kiválasztott szerencsések előtt is megnyíljanak a legkülönfélébb légi folyosók.

Hirdetés

Évek óta arra csorgatjuk a nyálunkat, hogy milyen elképesztően jól néz ki a Microsoft Flight Simulator, és már nagyon itt az ideje, hogy végre ki is próbálhassuk, hiszen lassan, de biztosan közeledik a megjelenés. Akik jelentkeztek az Insider programba, azoknak érdemes lehet időről időre lecsekkolniuk a leveleiket, ugyanis a Microsoft hamarosan meghívókat küld ki a zárt béta-tesztre.

Hirdetés

Jelenleg is zajlik a játék alpha verziójának végső tesztfázisa, ennek lezárta után pedig az Asobo Studio megmutatja a világnak, hogy mi fán terem a repülő szimulátor. Hogy pontosan mikor indul el a béta, arról egyelőre nem kaptuk pontosabb infókat, de az biztos, hogy még júliusban kimennek a meghívók, sőt vannak, akik már az alpha buildet is tesztelhetik.

Emellett a fejlesztők elárulták, hogy ők és a Microsoft több olyan céggel is együttműködésre léptek, akik valós adatokat szolgáltatnak az időjárásról és a légi forgalomról. Ez azt jelenti tehát, hogy ha elkezdünk egy utat, akkor valószínűleg olyan gépekkel találkozhatunk majd a légterekben, amelyek a valóságban is nagyjából ugyanott tartózkodnak.

Ha ti is szeretnétek bővíteni azon szerencsések listáját, akik megjelenés előtt kipróbálhatják a Microsoft Flight Simulatort, akkor érdemes jelentkeznetek az Insider programba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)