Hirdetés

Silent Hill: Homecoming javítás érkezik

|

A Konami legendás horrorsorozatának legújabb darabja kevésbé lett kiemelkedő, mint a korábbi epizódok.

Hirdetés

Ennek több oka is van, ráadásul a PC-re hangszerelt változat egyéb nyavalyáktól is szenved. Egyrészt leváltotta az eredeti fejlesztőcsapatot egy amerikai gárda, amelyik másként értelmezte a horror fogalmát, és olyan ügyes harcos faragott a főhősből, amire talán még a veterán katonai státusz sem elég indok. A félelem és a rettegés atmoszféráját, a sebezhetőség és a bizonytalanság érzetét felváltotta az egyszerű öldöklés. Félreértés ne essék, vannak azért jó pillanata is, de az elkötelezett, a kezdetektől kitartó rajongók egyöntetű véleménye szerint ez a játék jobban járt volna, ha nem is erőltetik rá a Silent Hill címet. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a késve érkezett PC-s változat nemhogy nem szebb, hanem egyenesen csúnyább, mint a konzolos, akkor már sejthetjük, hogy itt valami nincs teljesen rendben. Lehet persze próbálkozni a felbontás megváltoztatásával, ám ilyenkor rendszerint beüt a ménkű. A rendszeres fagyások megelőzésére már készül a ragtapasz, ám addig is létezik megoldás a problémára. Igaz, hogy fapados és körülményes, de működik.

Minden horrorban van egy lepukkant slozi?

silent-hill-5__5.jpg

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)