Hirdetés

Jóval többet gyártanak az SNES Classic-ból, mint a NES változatból

|

Lesz bőven az SNES-ből, de ettől függetlenül sem érdemes sokat rágódni a vásárláson. Csak egy darabig gyártják majd ezt is.

Hirdetés

A retró konzol őrületnek és a viszonylag alacsony árcédulának köszönhetően a NES Mini-t napok alatt szétkapkodták, utána pedig sehol nem lehetett már kapni a gépből. Az SNES esetében kicsit lazább lesz a helyzet, de valószínűleg ezt is csak az év végéig fogják gyártani.

"Nem mondunk pontos számokat, de jelentősen több egységet fogunk elkészíteni a Super NES Classic Edition-ből, mint a NES Classic Edition-ből" - nyilatkozta a Nintendo.

Bár ez jól hangzik, a Nintendo képviselője azt is elárulta, hogy a szeptember 29-én esedékes megjelenés után csak az év végéig lesz időnk beszerezni egyet a mini csodából. Legalább ezúttal értesítettek bennünket, és nem úgy dobták be a gyártás leállításának hírét, mint anno a NES-nél.

Az új SNES Classic 21, előre telepített játékkal érkezik, köztük a Star Fox 2-vel, ami hivatalosan meg sem jelent. A konzol ára 80 dollár, ami azt jelenti, hogy hazánkban valószínűleg 25-30 000 forintos áron lehet majd beszerezni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)