Hirdetés

A Sony kék reménysugara?

|

Phil Harrison a Sony nemzetközi cégeinek feje elismerte, hogy a cég némileg „túlbecsülte saját képességeit” a Blu-ray technológiával. Ez részben szomorú, hiszen szinte biztos, hogy idén karácsonykor még nem látunk semmit a PS3-ból. Másrészről viszont érdekes kérdés, hogy nem éppen a Blu-ray öli-e majd meg a DVD formátumot, tehát elképzelhető, hogy a floppy, a CD és a DVD után ez lesz a következő lépcsőfok…

Hirdetés

Tagadhatatlan, hogy a Sony döntése, amely szerint Blu-ray drive-okat helyez a Playstation 3-ba okozza a legfőbb problémát a gép gyártásával. Már egy éve megjelent az Xbox 360, de a Sony saját gépét még mindig képtelen piacra dobni és jövő év márciusára tolták el a megjelenést. A döntés oka, hogy a diódák sorozatgyártása késlekedik, ezért vagyunk kénytelenek várni. Ugyanakkor Phil Harrison azt hangsúlyozza saját Three Speech nevű blogjában, hogy mindenképpen ez volt a szükséges lépés.




Magyarázzuk a bizonyítványt?
„Igen, túlbecsült képességeinket a Blu-ray komponensek gyártása terén – ezt nem is tagadhatom. De ez az ára annak, hogy egy vadonatúj, piacvezető technológiát alkalmazzunk, ami sokáig kiállja majd az idő vasfogát. Meg fogjuk oldani a problémákat – már dolgozunk is rajta. Összeszedjük magunkat és folytatjuk a gyártást. Szó sincs arról, hogy a hat millió legyártott példányszámból engednénk, mindössze időeltolódásról van szó.”
Persze ez nem vigasztalja azokat, akik már idén karácsonykor szerettek volna PS3-on játszani, de ebből már nem lesz semmi.



Maga a Sony egyébként kicsit ideges lett Harrison „túlbecsültük saját képességeinket” észrevételére és ezzel a hivatalos nyilatkozattal erősítette meg a cég pozícióját:
„ A PS3 olyan forradalmi technológiákat alkalmaz, mint a Blu-ray, amelyet ilyen mennyiségben még sohasem gyártott senki. Nyílván egy tanulási folyamaton kell keresztülmennünk. Ha csak egy PS2.5-öt akartunk volna piacra dobni, akkor semmi problémát sem okozott volna, hogy az előre tervezett napon mindenki megkapja a gépét, de akkor a vevőink csalódtak volna bennünk, hiszen megszokták, hogy mi olyan játékrendszereket dolgozunk ki, amelyek rendkívül sokáig állják az idő vasfogát.




Hat éve kapható már a PS2 és az utóbbi pár hónapban még mindig meg tudtuk verni eladásokban az Xbox 360-at.” Amely egyébként reális állítás, ugyanis csak a Final Fantasy XII-ből Japánban 2.4 millió példányt adtak el, az USA-ban és Európában pedig másfél millát. (És mellesleg tényleg nagyon ott van a szeren: lassan egy hete, amióta leadtuk a GameStart, szinte csak ezzel játszom.)



Elvakít a kék fény?
Nekünk, PC-seknek is érdekes kérdés lehet, hogy a Blu-Ray mennyire fog elterjedni, hiszen a DVD formátum is szinte teljesen megölte a CD-t a nagyobb kiadók PC-s játékainál. Amennyiben a Sony révén tényleg szabvánnyá válik ez az új technológia, még az is előfordulhat, hogy egy-két év múlva a DVD-nek is búcsút mondhatunk…
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)