Hirdetés

Splinter Cell: Blacklist - Likvidálás gyilkolás nélkül

|

A soron következő Splinter Cell: Blacklist trailer azt mutatja be nekünk, hogy ölés nélkül is ártalmatlanná tudjuk tenni ellenfeleinket.

Hirdetés

Új videóval hozakodott elő a Ubisoft, méghozzá a Splinter Cell: Blacklist kapcsán, amelyben egyfajta megkönyörülő módon nem kell kiiktatnunk Sam Fisher ellenségeit és az útjába akadókat, hiszen lehetőség adódik arra is, hogy halál nélkül tegyen valakit ártalmatlanná.

Kristjan Zadziuk, a játék animációs igazgatója mutatja be az alábbi videóban, hogy mindez hogyan működik. A gyilkolást nem igénylő módszerek újfajta lehetőséget biztosítanak azoknak a játékosoknak, akik az adott pályát nesztelenül, a legkevesebb nyomot hagyva szeretnék teljesíteni, így ezentúl arra is lehetőségük lesz, hogy likvidálás nélkül jussanak tovább. Zadziuk elmondása alapján a Splinter Cell: Blacklist játékmenetében rengeteg módja van annak, hogy valakit félretegyünk az útból, ezek között pedig akad olyan, ami halálos és olyan is, amitől az áldozat másnap is épségben felkelhet. Mindezek mellett nem lesz ritka az sem, hogy harc közben dől el az alkalmazott módszer, ezt az adott pillanatban tudjuk majd eldönteni helyzettől, ellenfelektől, Sam pozíciójától és rengeteg befolyásoló dologtól függően. A videó a játék alfa verziójából származik, ám még így is gyönyörű!

A Splinter Cell: Blacklist PC, PS3 és X360 platformokon mutatkozik be 2013 tavaszán, valamint esélyes a Wii U-ra szánt változat elkészülése is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)