Hirdetés

Square: A Next-Gen átformálta a piacot

|

A Final Fantasy sorozatot jegyző Square Enix szerint az új generációs játékplatformok drámaian megváltoztatták a piac működését.

Hirdetés

A fejlesztőcsapat alelnöke, Hiromichi Tanaka egy interjú során, elmondta, hogy a Playstation 2 idején mindegyik konzolnak a játékok élvezhetőségének szempontjából nagyjából ugyanaz volt a koncepciója. A next-gen előretörésével mindegyik masinának más lett jellegzetessége, és más lett a közönsége. "Tehát nekünk különböző címeket kell készítenünk különböző platformokra, szem előtt tartva, hogy milyen játékokat akarunk csinálni, és, hogy mit várnak el a játékosok tőlünk". Hozzátette, hogy a mai játékipar már teljesen más, mint a régi. A Vista megjelenésével és az új konzolokkal már nagyon nagy lett a választék, ez nehézséget is okoz nekik, ugyanakkor új lehetőségek is megnyílnak előttük. Eközben szóba került az is, hogy az MMORPG Final Fantasy XI játéknak kijön egy újabb kiegészítő lemeze. "Együttműködünk a közösségünkkel és a felhasználókkal, szóval eléggé rugalmasak vagyunk e téren. Ha kiegészítőket kérnek, akkor mi megfontoljuk, hogy több ilyen kiterjesztést készítsünk - ez tényleg attól függ, mit akarnak a játékosok." Aki érdeklődik a téma iránt, az a teljes interjút elolvashatja itt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)