Super Smash Bros. for Wii U teszt - Mario leveri Pikachut

|

Újabb érv a Wii U mellett: bunyó a Nintendo szinte összes ismert karakterével, minden eddiginél több lehetőséggel felvértezve a Super Smash Bros. Wii U változatában.

Szerezz akár 20 000 Ft kedvezménnyel PS4, vagy 74 999 Ft-tól Xbox One S konzolt további kedvezménnyel! Hirdetés

Nincs még egy olyan gazdag múlttal rendelkező cég a játékvilágban, mint a Nintendo, nincs még egy olyan vállalat, amely ennyi ismert karaktert, sikersorozatot és díjat tud felsorakoztatni. És olyan kiadó biztos nincs, amely ilyen arénát építene, hogy hősei itt verjék ki egymásból az utolsó szuszt is.
A Super Smash Bros. története a Nintendo 64-korszakban indult, a két lelkes dizájner (akik közül az egyik ma a cég vezérigazgatója) teljes titokban készítette el a program prototípusát, mert úgy gondolta, hogy egy egyszerű prezentáció nyomán biztos nem kapna áldást a fejlesztésre. A demó előbb a Nintendo fejesei között aratott sikert, majd a kicsit kibővített játék nagy sikerrel vette a megjelenést is. A folytatások még inkább: a GameCube-ra megjelent Melee a konzol legsikeresebb programja volt, a Wii-kiadás, a Brawl pedig a maga 13 milliós eladásaival befért a top 10-be. Szerintem nem tévedek sokat, ha azt jósolom, hogy az igen ostobán elnevezett új rész a Wii U egyik legsikeresebb alkotása lesz.

Verekedős játék, remixelve

De miről is van itt szó? A Super Smash egy verekedős játék, amelyben a Nintendo ismert és obskúrus karakterei csapnak össze – és itt álljunk is meg egy szóra. Ha azt mondom, verekedős játék, mindenki tudja, mire gondoljon: két karakter álldogál a képernyő szélein, majd amikor indul a meccs, egymásnak esnek kombókkal, szupertámadásokkal fogyasztva a másik életerejét. Mint ahogy az a képeken is látszik, itt nagyon nem erről van szó. A Super Smash alapja továbbra is a négyfős bunyó, a stílusban megszokottnál sokkal kisebb és sokkal agilisabb karakterekkel. A játéktér mindig egy többszintes sík, és kombók százait sem kell betanulni: a két támadásgomb és az irányok felhasználásával már ki is ismertünk szinte mindent. (Igaz, a dobásokkal és a levegőből megeresztett támadásokkal azért itt is van bőven miből szemezgetni.) Ez tehát nem az a megszokott verekedős játék… ám mégis működik.

Az egyik legfontosabb eltérés a hagyományos bunyós játékokhoz képest – a négy fő részvétele mellett – az, hogy nem életerőcsíkkal rendelkezünk, hanem egy százalékos mércével. Ez lényegében azt mutatja, hogy a gravitáció mennyit gyengült az adott karakterrel kapcsolatban; minden pofon emeli ezt a szintet, amelynek köszönhetően karakterünk a pofonok hatására egyre nagyobbat repül, egyre nehezebben tud visszaevickélni a pályára. És persze hamar eljön a helyzet, amikor egy apró rúgás is a sztratoszférába repít minket – ilyenkor „kivégzőnk” egy ponttal gazdagszik, mi egy pontot vesztünk, de azonnal újjászületünk, hiszen a játékok alaphelyzetben időre, nem pedig pontra mennek.

Super Smash Family

Minden verekedős játék igazi sava-borsát a karakterek adják meg, és ez a Super Smash esetében azt jelenti, hogy senkinek nem lehet panasza. A teljesen eltérő sorozatokból, játékvilágokból egy helyre rángatott karakterek minden lehetséges játékstílust képviselnek, ráadásul tényleg mindenki egyedi lett. Nemcsak arról van szó, hogy valaki ütése narancs vagy zöld fényeffekttel jár, nyolc vagy kilenc frame-et vesz igénybe, hanem teljesen más módon harcolnak hőseink. Samus főleg lövésekkel és egyéb fegyvereivel támad, míg a Wii Fit Trainer jógamozdulatokat vet be. Kirby közepesen effektív rúgások mellett beszívhatja ellenfeleit, hogy aztán azok képességeit használja, Link pedig kardját, bumerángját és bombáit veti be. De itt van a tűzgolyót szóró Mario, a pikminjeit fegyverként használó Olimar, a villámokat szóró Pikachu vagy a brutális erődként mászkáló Bowser.

A felvonultatott harcosok sora megdöbbentően hosszú, az újoncokkal, a rejtett figurákkal és a nem-Nintendo karakterekkel együtt közel 50 figura közül lehet mazsolázni. Utóbbiak közül megemlítendő a visszatérő Sonic, illetve az újonc Pac-Man és Mega Man – utóbbi lényegesen erősebbnek tűnik, mint a sárga gömböc. Legalábbis így tűnt, amíg online sorozatosan le nem alázott egy bogyózabáló, 8-bites szellemeket az arcomba küldő játékos. A különlegesebb karakterek között van Duck Hunt Duo, vagyis a régi NES-játékból ismert kutya és kacsa kettőse, akik két irányból rohamoznak egyszerre, és néha még a vadászt is megidézik, vagy épp Shulk a Xenoblade-ből, aki ugyanazokkal a Monado képességekkel támad, mint amiket ott is be tudott vetni. És pontosan ez a Super Smash leghihetetlenebb vonása: minden karakter saját támadásait hozza magával, mégis működik az egész. Az egyik pillanatban Little Mac húz be egy jobbegyenest, majd Charizard tűzleheletét kell elkerülnünk csak azért, hogy Peach esernyőjébe fussunk bele. Az egyik karakter inkább üt és rúg, a másik varázsol vagy lő, és van egy csomó, teljesen őrült taktikát használó harcos is – a balansz mégis szinte tökéletes.

Nintendoparádé

Persze nemcsak a karakterek származnak a jól ismert sorozatokból, de minden más is. A 75 pálya (!) szinte mindenkit megelégedéssel tölt el: küzdünk a Pilot Wings repülőin és a Wuhu sziget strandján; bunyózunk a Mario Galaxy egyik piciny planétáján, a Mario Kart 8 gravitációt meghazudtoló helyszínén vagy a Luigi’s Mansion szellemekkel teli kastélyában; meglátogatjuk az Earthbound városkáját, Yoshi pamutvilágát, Star Fox egyik űrbeli küzdelmét, az Animal Crossing főterét, egy Mii-zónát, egy klasszikusan zöldellő Sonic-zónát vagy éppen Pac-man pixeles otthonát. Ráadásul minden pálya saját, egyedi extrákkal is rendelkezik: az F-Zero szinten a versenygépek ütnek el, ha nem figyelünk, a pikminek világában agresszív rovarokkal gyűlik meg a bajunk, Donkey Kongnál különféle hordók potyognak, Mariónál pedig a téglákból tudunk hasznos dolgokat kifejelni.

És a fanszerviznek még mindig nincs vége, több száz eltérő tárgy potyoghat elénk véletlenszerűen, alaposan megkavarva mindent. Ezek általában támadó jellegű fegyverek, de van itt pajzs, mindenkit megtámadó darazsak, a Mario Kartból ismert banánhéj vagy bármi más a focilabdától a paradicsomig, a nyuszifültől a Galaga űrhajóig, a Poké Balltól a karaktertrófeáig. Utóbbi kettő külön figyelmet érdemel, a pokémonlabdából természetesen egy segítő zsebszörnyet tudunk megidézni (50 eltérő fajtát, véletlenszerűen!), a trófeákkal pedig egy általában szintén bennünket támogató karakter jelenik meg a pályán. Itt aztán teljesen elgurult a gyógyszer, az egyik ilyen trófea például a Color TV-Game 15 nevet viseli, és lényegében egy Pongot futtató automatáról van szó: aki hozzáér a labdához, az sérül. De emellett megidézhetünk egy Nintendogot, Waluigit, Starfy-t, Will Wrightot, Androsst, Dr. Kawashimát vagy épp Mother Braint is.

Van mit tenni

A kavalkád tehát elképesztő, gyakorlatilag minden pillanata olyan a játéknak, mintha egy Nintendo-kúrán tartott LSD-függő fickó agyát vetítenénk ki filter nélkül a tévére. De szerencsére maga a játék is tartalmas, és nem csak a körítés terén. Az 1 vs. 1 meccsektől a nyolcfős megacsatákig mindent kipróbálhatunk, akármennyi igazi és gépi karakterrel, tetszőleges beállításokkal. Egyetlen pályán akarsz játszani fél órát, tárgyak nélkül, négy erős CPU ellen? Semmi gond, megteheted. Szinte felsorolhatatlan mennyiségű játékmód kapott helyet a Wii U-kiadásban, és bár hagyományos sztorimód nincs, a millió változatos challenge, a táblás társasjáték, az Angry Birds-szerű Target Blast játékmód és a szó szerint tucatnyi másik eltérő opció mindenkit a rabjává fog tenni. Már csak azért is, mert ezúttal is rengeteg (jelenleg 716) trófeát lehet megnyitni, van nyolc feloldható karakter és minden figurát eltérő kosztümökkel és tárgyakkal el lehet látni, hogy azok más és más képességeket kapjanak.

Online sajnos a nyolcfős meccsek (vagy bármi négy fő felett) nem elérhetőek, és az egy partiba csatlakozás is nehezen megy a Nintendo igen „fejlett” netes rendszere miatt, de lag nélkül működik az egész, itt is 60 fps képfrissítéssel. Itt is van néhány extra játékmód (a 2 vs. 2 például élvezetes), egyetlen gondom az volt, hogy gyakorlatilag mindenki a földbe döngölt. Az évtizede a sorozattal játszó veteránok, akiknek már a kisujjában van az elsőre igen fura irányítási mód, könyörtelenül levadásznak, így senkinek nem ajánlom, hogy egyből itt kezdje Super Smash pályafutását… De persze ez nem a játék hibája, egyszerűen ki kell tanulni, optimális esetben egy haver mellett, mi hogyan működik – és ez nem lesz gyors folyamat, mert ilyen méretes verekedős játék még sosem született.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!