Hirdetés

Szabadulása után is folytatná a bűnözést a nagy GTA 6-szivárgásokért felelős hacker

|

Igen ambiciózus tervekkel rendelkezik, azonban több dolog is ellene játszik pillanatnyilag.

Hirdetés

Bár mostanra már nem kell további találgatásokba bocsátkoznunk, hiszen hivatalosan is megtörtént a bejelentés, a Rockstar lerántotta a leplet a jelen állás szerint 2025-ben érkező Grand Theft Auto VI-ról, azonban tavaly még teljesen más volt a helyzet, főleg azután, hogy tetemes mennyiségű felvétel szivárgott ki a játék kezdeti verziójából, ami aztán rendesen beindította a pletykákat.

Persze a fejlesztők nagyon nem örültek ennek, viszont idővel sikerült beazonosítani a 18 éves hackert, aki nem mellesleg egy hotelszobából tört be a Rockstar rendszerébe, ráadásul nem is akárhogyan. Az Arion Kurtaj nevezetű srácról később kiderült, hogy a Lapsus$ nevű hackercsoport egyik tagja volt, akiknek korábban már az Nvidia, az Uber és a Revolut rendszereibe is sikerült bejutniuk.

Kurtaj azonban az esetet követően nem járt túl jól, ugyanis már több mint egy éve a börtönbüntetését tölti, így a mostani meghallgatáson is videóhíváson keresztül tudott részt venni. Itt egyébként jelen volt még többek között Dr. Claudia Camden-Smith pszichiáter is, aki igen érdekes dolgokat közölt a sráccal kapcsolatban.

Hirdetés

A hölgy ugyanis elmondta, hogy a korábbi vizsgálatok során Kurtaj kijelentette, hogy a jövőben sem kíván felhagyni az ilyen és ehhez hasonló cselekedetekkel, és a szabadulása után szeretne visszatérni a bűnözéshez.

Éppen ezért most egy 12 hetes kórházi kezelés alá helyezték, hiszen mint az már korábban is bizonyosságot nyert, komoly mentális problémákkal küzd.

Bár a Grand Theft Auto VI első előzetese hatalmasat robbant, a Rockstart most sem kerülték el a szivárgások, aminek köszönhetően a vártnál korábban kényszerültek kiengedni az első trailert, amit egyébként már több mint 140 millióan láttak.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)