Hirdetés

Számíthatunk Diablo III kiegészítő(k)re

|

Rotációs rendszerben csordogáló Blizzard tartalmak, ütemtervük átláthatatlan, így évekig kiegészítők nélkül maradhatunk.

Hirdetés

Röpködnek a letölthető tartalmak, kiegészítők, hetente kiosztásra kerülő nyalánkságok, de valahogy a Diablo harmadik epizódjához jövőben érkező digitális tapaszokról vajmi keveset hallhattunk eddig. Talán felesleges kiegészítőkről diskurálni egy olyan játék esetében, melynek alfaverziója még várat magára. A Blizzard előszeretettel fabrikál címeihez kiegészítőket, elég csak megemlíteni a nemrég debütált World of Warcraft második gyermekét, korábban kijelentették, hogy évente szeretnének expanziókat megjelentetni, de ütemtervük bizony könnyedén felborulhat és megeshet, akár évekig izmos frissítések nélkül maradhatnak az egyes közösségek. Az MTV blogban Mike Morhaine ismét a WoW kiegészítőkről beszélt, melyben elmondta, képtelenek évente előrukkolni Diablo III és Diablo IV szintű folytatásokkal, azonban minden lehetőség adott arra, hogy kiegészítőkkel jelentkezzenek, éves szinten. A Diablo III esetében korábban már megszellőztették, története lehetőséget teremt új tartalmak hozzáadására, ezek lehetnek kiegészítők, új karakterek, könyvek vagy képregények. Morhaine hozzátette, ideális helyzetben több kiegészítő fejlesztését is elbírják munkatársaik, azonban túltermelés esetén mindenkinél elérkezik a pillanat, mikor szünetet kell tartani. Biztosan számíthatunk a játékaikhoz érkező kiegészítőkre, kérdés milyen nyakatekert formában tálalják azokat. A fórumban elüthetitek az időt, illetve megtárgyalhatjátok a leendő kiegészítőket.

diablo3.jpg
 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)