Hirdetés

A Tales from the Borderlands 2 lehet a Telltale Games következő nagy dobása

|

Új pletykák röppentek fel a Telltale körül, melyek nem csak a Borderlands sorozat folytatását, de a Poker Night 3-at is említik.

Hirdetés

Reddites pletykáknak ritkán adunk hitelt, de ez a jelentés /u/HereItIsMyDude-tól érkezett, aki korábban sikeresen megjósolta, hogy a Telltale csapatának következő játéka a The Wolf Among Us 2 lesz. Érdemes legalább ránézni a "szivárgásaira", mert lehet bennük igazság, még akkor is, ha az egészet nem kell rögtön készpénznek venni.

Hirdetés

Elmondása szerint a Telltale következő nagy projektje a Tales from the Borderlands 2 lesz, de a hivatalos bejelentés még akár évekre is lehet. A csapat a The Wolf Among Us 2-vel fog most foglalkozni, ami 2021-ben érkezhet. A Gearbox és a Telltale egyébként épp egy új megállapodáson dolgoznak, hogy az első évadot visszakaphassa a Telltale és elkezdhessen dolgozni a folytatásán.

A The Wolf Among Us 2 kapcsán a Telltale már összerakta azokat a helyszíneket, melyek biztosan benne lesznek a játékban, megépítették az alapvető játékmechanikákat, és gyakorlatilag már csak arra várnak, hogy az AdHoc összekalapálja a sztori alapjait. Addig is, amíg ez megtörténik a Telltale egy kisebb, önálló projekten is dolgozik, amit még idén ki akarnak adni.

Ez a játék a Poker Night 3 lenne (a jelentés szerint nem ezen a címen fog megjelenni), ami az AdHoctól teljesen függetlenül készül. A Telltale abban reménykedik, hogy az idei E3-on bejelentik az érkezését, és napokkal később ki is adják majd. A mókát különleges tárgyakkal akarják feldobni a Borderlands 3-ból és a Fortnite-ból, illetve olyan karakterek is benéznek majd, mint Bigby Wolf, Bruce Wayne, Lee Everett, Rhys és Fiona.

Kíváncsiak leszünk arra, hogy a fentiekből mik valósulnak majd meg. Az biztos, hogy szeretnénk Bruce Wayne-nel egy asztalnál pókerezni, így a Poker Night 3-at nagy örömmel várjuk.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)