Hirdetés

Tekken 8 előzetes - a kezdők tűzpróbája, a veteránok darálója

|

Valahol a Bandai Namco irodájának egyik tábláján az a felirat szerepelhet, hogy "gyorsabbra, agresszívabbra, veszélyesebbre".

Hirdetés

Hosszú-hosszú hónapok várakozása után végre (a szerencsés kiválasztottak mellett) mi is kipróbálhattuk a legendás Tekken széria következő felvonását. Mivel a Street Fighter 6 mindenkit megnyert magának a casual bunyósoktól a veterán harcosokig, így itt volt már az ideje, hogy megtudjuk, mivel áll ki a Bandai Namco a következő generációs verekedős játékok csatájában.

A Capcom sikercímével szemben a Tekken 8 más irányból közelítette meg a kihívást: a fejlesztők ahelyett, hogy mindent a feje tetejére állító reformokat vezettek volna be, inkább azokra az elemekre koncentráltak, amelyek már a Tekken 7-ben is remekül működtek.

Hirdetés

Pusztító hőség

A Tekken 7 sokak szerint a sorozat legjobb része. Katsuhiro Harada és csapata kiválogatott mindent, ami naggyá tette a szériát, és ezeket egybegyúrva megalkotta a műfaj történelmének legkiforrottabb 3D-s címét. Habár a játékélmény sokak szerint hibátlan volt, mind tudjuk, hogy nem létezik tökéletes formula, ezt a Tekken 8 dizájnerei is elismerték, majd megkérdezték maguktól, hogy mivel tehetnék izgalmasabbá a bunyót. A válasz a Heat-rendszer volt.

A Heat tulajdonképpen egy mérő, amit a meccs elején teljesen feltöltve kapunk, és ezt aktiválva beléphetünk az ún. Heat állapotba. Ilyenkor megnyílnak számunkra extra opciók, erősebbek leszünk, gyorsabban ütünk-rúgunk, és ellőhetünk egy látványos kombóhosszabbító csapást is. Akármire is használjuk a rendszert, a lényeg mindig ugyanaz, az agresszió. A Tekken meccsek hajlamosak túlzottan defenzív táncokká válni, és a Heat ezt hivatott megtörni. Egy hirtelen ütéssel megszakíthatjuk az ellenfél óvatos piszkálódását, és a kezünkbe vehetjük az irányítást. A Heat állapot ráadásul annál tovább marad fenn, minél tovább csapkodjuk az ellenfelet, és az hiába védekezik, az életéből így is elcsipkedünk kisebb darabokat, amíg Heatben vagyunk

Alapvetően az a rendszer célja, hogy ösztönözze az agresszív játékot, de a bétában tapasztaltak alapján ez sokszor a várt hatás ellentettjét okozza. Az ellenfelek nem mernek megmoccanni, amíg kitart a Heat, mivel akár a teljes életcsíkjuk 60 százalékának is búcsút mondhatnak egyetlen elhibázott lépés következtében. A veterán játékosok sokat tanakodnak azon, hogy a Tekken dinamikájának többet árt-e a Heat, mint amennyit használ, de jelenleg korai lenne ezt megítélni. A fejlesztők befogadták a közösség visszajelzéseit, és remélhetőleg lépnek majd azok mentén.

Annyi biztos, hogy a pillanat, amikor Lars egy csapással Heatbe lép, aztán felrúgja a másik harcost a levegőbe, majd villámló lábakkal leszörfözik annak a testével, az egyik legmenőbb dolog, amit valaha láttunk bármelyik Tekkenben. Az ilyen filmszerű pillanatok és az elsöprő erejű támadások, amiket véghez vihetünk a Heatnek köszönhetően, elképesztően látványosak.

Gyönyörű brutalitás

Persze nem a Heat beépítése volt a Tekken 8 megalkotásának egyetlen oka. Új generációs konzolok, és új generációs hardvereket használó PC-k jöttek a piacra, amiből egyenesen következett, hogy ezeket a Tekkennek is ki kell használnia. Ugyan a CNT verzió meglehetősen szenvedősen futott még az erősebb gépeken is, PlayStation 5-ön nem voltak ilyen problémák: az arénák gyönyörűek, a karakterek iszonyatosan részletesek, a speciális effektek pedig örökké beégtek a retinánkba. Vizualitás terén a Tekken 8 lenyűgöző, és a zenei körítésre sem lehetett panaszunk.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Closed Network Test lényege a hálózat próbája volt. A jelenlegi verzió tartalmazta a Tekken 8 alapjait, de hangsúly a rollback netkód tesztelésére került, ami felemás eredménnyel sikerült. Míg a PlayStation 5-ös verziónál nem volt gond az online meccsekkel, addig a Steam oldaláról már kevésbé volt hibátlan az élmény. Azért nem lehet egyértelműen a hálózati struktúrát hibáztatni, hogy ritkán kaptunk ellenfeleket, de amiatt már igen, hogy több mérkőzés is szétesett, elakadt és a rollback megoldásra egyáltalán nem jellemző hibákat generált. Mindebben az volt igazán meglepő, hogy a problémák nem ugyanolyan körülmények között jelentkeztek: előfordult, hogy egy észak-amerikai ellenféllel gond nélkül tudtunk összecsapni, de olyan is, hogy európai kollégával estünk szét.

Mindazonáltal a meccsek kétharmada tükörsimán futott: akár PS5-ös, akár PC-s ellenfelünk volt, nem számított a hardver vagy a távolság. A vereségünkért kizárólag saját magunkat hibáztathattuk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


És a többi?

Most jönne az a rész, hogy oldalak megtöltésére elegendő információval látunk el benneteket Marshall Law ütéseinek frame-adatairól, Lili Heat kombójának sebzéséről és hogy melyik makrót érdemes gyakran használni a könnyített irányítási módban. Arra is kitérhetnénk, hogy mennyi hurtbox és hitbox bug merült fel, vagy hogy mennyi indokolatlan kombó loop jött elő olyan szituációkból, amikor a játék egyszerűen nem tudta értelmezni, hogy mi is történik a karakterünkkel.

Ezekkel az apró (de fontos) részletekkel most azért nem foglalkozunk bővebben mert egy dolog nyilvánvalóvá vált a tesztelés alatt: ez a játék még messze van attól, hogy késznek lehessen nevezni. Ugyanakkor a Tekken 8-cal már most élmény játszani, és amikor a szerverek lekapcsoltak, mi könnyes szemmel bámultunk a "szerverek épp karbantartás alatt állnak" feliratra. Ettől függetlenül be kell ismernünk, hogy a CNT-ben látottak alapján a Tekken 8-nak még legalább 6 hónap csiszolásra van szüksége.

A PC-s teljesítménytől a bugok sokaságán át a karakterek egyensúlyáig mindent alaposan át kell rágniuk még a Bandai Namco srácainak, ha ki akarnak állni a Street Fighter 6-tal szemben. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a Tekken 8 kifejezetten a verekedős címek veteránjainak szóló, kirobbanóan agresszív és gyors 3D-s játék lesz, és míg önmagában ez nem gond, kérdéses, hogy mennyire lesz képes bevonzani majd az újoncokat. Reméljük, hogy amikor legközelebb játszhatunk vele, akkor erre is választ kapunk majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)