Hirdetés

Terminátor - Megváltás filmkritika

|

A népszerű Terminátor-filmek új része június 4-én hozzánk is elérkezik. Lássuk, milyen lett az év egyik legjobban várt mozija!

Hirdetés

Amikor egy filmnek zseniális a plakátja, az ember hajlamos kicsit jobban várni, mint a hónap többi mozgóképét. No nem mintha a Terminátor - Megváltás rá lenne szorulva a plakátos hírverésre: az eddig Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett filmsorozat új darabjának már jóval a megjelenése előtt nagy előszele volt, köszönhetően a sikeres és kultikus elődöknek, valamint Christian Bale (a film főszereplője) netre kikerült, a forgatáson tanúsított botrányos viselkedésének.

Természetesen utóbbi leginkább csak jót tett a film hírének, és a színészre sem haragudhatunk, hiszen a legújabb Terminátor teli van komoly jelenetekkel, melyek nagy színészi kvalitást igényelnek - megbocsátható hát, hogy mikor forgatás közben megzavarták, Mr. Bale kikelt sodrából. A kis kitérő után nézzük, milyen lett az év egyik legjobban várt filmje!

Lassan úgy tűnik, a nagy remake-ek és folytatások évét írjuk (épphogy eltelt az év első harmada, de már a Star Trek és a Terminátor is műsorra kerül), amelyeknél nem ok nélkül merül fel a kérdés, hogy vajon mennyire kell ismerni az előző részeket, az egész franchise-t ahhoz, hogy élvezni tudjuk az alkotást. Szerencsére a Terminátor - Megváltás maximálisan élvezhető mindenféle előzetes tudás nélkül; az utalásokról, easter eggekről ugyan lemarad a laikus néző, de a történet érthető, a karakterek megismerhetőek, és összességében a film is teljes mértékben élvezhető úgy is, hogy az ember először találkozik a terminátorok fogalmával, vagy épp csak annyit tud, hogy Schwarzi régen itt szerezte hírnevének egy részét. A film elején belecsöppenünk az emberek és a gépek közti háború kellős közepébe, ahol John Connor (Christian Bale), valamint Marcus Wright (Sam Worthington) kalandjait követjük végig a túlfejlett és rebellis mesterséges intelligenciával szemben, amely félreértésekkel, balladai homállyal, tökös akcióval, valamint egy icipici romantikával van fűszerezve. A pazar szereplőgárda adja a film lelkét, a főszereplőkön kívül érdemes megemlíteni a mostanság hihetetlenül mázlista Anton Yelchin-t, aki nemrégiben Charlie Bartlettként vált ismertté, ebben az évben pedig a két nagyágyú Star Trek, valamint a Terminátor egy-egy szerepét is megkapta: esetünkben nem kisebb szerepet, mint Kyle Reesét (a kulcsember). Felbukkan még a zseniális Helena Bonham Carter is, valamint a hihetetlen nevű Moon Bloodgood színésznő, aki az új Terminátornak köszönhetően talán felemelkedhet, így más alkotásokban is visszaköszönhet majd ránk.


Leginkább azok járnak jól a filmmel, akik kétórányi izgalomra, látványra, akcióra vágynak: az ilyen ambíciójú nézők nagyon jó helyen kapirgálnak, mert ezen a három dolgon nem spóroltak a készítők. De hiába a látvány, az izgalom: valami mégis hiányzik a filmből, és bár elégedetten távozunk a moziból, a végeredmény csak egy kick-ass akciófilm, aminek várni fogjuk a folytatását, meg fogjuk venni dévédén, de valahogy mégsem nyújt maximális élvezetet. A Terminátor - Megváltás mégis olyan film, melyre érdemes beülni fanoknak és nemfanoknak egyaránt, és akik hiányolnák Arnold Schwarzeneggert, nos.. azoknak annyit mondanék, hogy a jelenleg kalifornia kormányzójaként működő színész nem hagyhat ki egy terminátort sem...


4/5

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)