Hirdetés

A testőr

|

"Jack Bauer vagyok és ez életem…" – jaj bocsánat, ez nem a 24 című sorozat ajánlója, hanem A testőr című politikai thrilleré. A jól ismert tévésorozat és e film közötti hasonlóság viszont szinte ordító, de a hatodik sorozatig kihúzzuk majd ezzel :)

Hirdetés

Csakúgy, mint a 24-ben, itt is merényletet szerveznek az amerikai elnök ellen és hasonlóan a CTU munkájához, itt is az lesz a belső elhárítás, illetve az elnöki testőrség feladata, hogy idő előtt megtalálják a merénylőket. Talán a film készítői tartottak tőle, hogy esetleg még nem esik le a kedves nézőközönségnek a 24-es párhuzam, ezért az egyik főszereplő maga Kiefer Sutherland, a tévésorozat főszereplője. Hogy azért legyen egy kis dupla csavar is a dologban: Sutherland ezúttal a pisztolycső másik oldalán található, tehát nem ő az ügy szálaiba túlságosan belekeveredett, saját kollegái által üldözött, bűnösnek kikiáltott titkosszolga, hanem épp ellenkezőleg, ő üldözi Micheal Douglast, aki hasonló szituációba bonyolódik.


A másik egyértelmű ötletkoppintás a Célkeresztben című Clint Eastwood film: Pete Garrison (Micheal Douglas) itt is egy kiöregedett (de még persze jó kondiban lévő) elnöki testőr, aki annak idején saját testével fogta fel az elnöknek szánt golyót. (Csak az egykori elnök személye más: ott Kennedy volt, itt Ronald Reagen.)


A plágium kétrendbeli, tipikus esete forog tehát fent, a kérdés csak az, hogy ettől a film élvezhető-e még? Nos, a határozott válaszom, hogy igen. Douglas nagyjából annyi idős, mint Eastwood volt a Célkeresztben, mégis sokkal jobb kondiban van, mint az olasz spagettiwesternek kiöregedett sztárja akkoriban, és szerintem Eastwoodhoz képest kevésbé is játssza saját magát. Bár a botrányos szerelmi szál (Garrison szerelmi ügybe keveredik a First Lady-vel) kicsit Story magazin-szagú, de Kim Basinger kora ellenére még mindig nagyon szép és hiteles a félrelépő és szerelmes elnökfeleség szerepében. (Szebb, mint Hilary Clinton és az összes besavanyodott First Lady, az egyszer biztos…)


Egyértelmű pozitívum még, hogy az akció pörgős, profi módon megrendezett, a sztori is relatíve hihető és hálistennek sohasem fordul át nyálas melodrámába. Igaz, szerintem a legtöbben nagyon hamar rá fognak jönni, hogy ki a titkosszolgálat berkeibe beépült „tégla”, úgyhogy megdöbbentő, triplacsavaros fordulatokra azért ne tessék számítani.


A testőr összességben egy kicsit sablonos, alaposan összelopkodott, viszont szakértelemmel elkészített politikai krimi, rutinos színészekkel és izgalmas sztorival. Akinek herótja van már a negyedik évad megtekintése után a 24-ből, vagy unja ezt az egész elnök elleni merénylősdit, az szerintem hanyagolja, ellenkező esetben ez a film kellemes nyárvégi kikapcsolódás lehet, de többet ne várjunk tőle.

Értékelés: 82%
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)