Hirdetés

Nem a The Banner Saga 3 lesz a sorozat utolsó része

|

Úgy tűnik, a Stoic fejlesztőinek még bőven akad mesélnivalójuk, ugyanis vissza fogunk térni a játék világába a harmadik rész után is.

Hirdetés

Kétségtelen, hogy az utóbbi évek egyik legérdekesebb indie játéksorozata a The Banner Saga, ami izgalmas játékmenetével és egyedi látványvilágával elég sok rajongóra tett szert. A tervek szerint még idén megjelenik a Stoic alkotásának harmadik felvonása, de nem ez lesz a kaland vége.

Hirdetés

A stúdió egyik társalapítója, Arnie Jorgensen egy interjúban beszélt a The Banner Saga jövőjéről, és arról, hogy mi mindent terveznek a trilógia lezárása után. Kiderült, hogy a fejlesztők hagyják magára az általuk kitalált világot, és mindenképp előállnak majd új dolgokkal a jövőben. Jorgensen elmondta, hogy nem akkora volumenű alkotásokra kell számítanunk, mint a The Banner Saga részei, hanem kisebb dolgokat fogunk kapni, de sokkal sűrűbben.

Emellett pedig a The Banner Saga: Factions fejlesztéséhez is vissza szeretne térni a Stoic, miután végeztek a harmadik résszel, tehát nagyon úgy tűnik, hogy a srácok még egy jó darabig el fognak időzni ebben a varázslatos világban.

Ti milyen alkotásokat látnátok szívesen a csapattól?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)