Hirdetés

The Last of Us - ami korábban volt, az nem volt elég jó

|

Bár a játék már PS3-on is fantasztikusra sikeredett, a Naughty Dog szerint csak PS4-en tudják kihozni belőle azt, amit eredetileg akartak. Magyarázva a rókabőr.

Hirdetés

Már csak két hétre vagyunk a The Last of Us Remastered megjelenésétől, amely a nyár egyik legmegosztóbb játéka lehet. Sokan örülnek a lehetőségnek, hogy újgenerációs konzolokon is kipróbálhatják a kalandot, egy rétegnek azonban szúrja a szemét, hogy ilyen kevéssel a megjelenés után máris megpróbálják újra eladni ugyan azt a játékot. Teljes áron persze.

Jason Gregory, a játék vezető fejlesztője egy interjúban elmondta, már a kezdetekkor tudták, hogy a PS3 nem szolgálja majd ki maximálisan a fejlesztők igényeit. Ambíciózus projekt volt, talán egy kicsit túlságosan is, de a Remastered beválthatja a hozzá fűzött reményeket.

"Szerintem a The Last of Us-t így kell játszani, mert így nyújt teljes élményt. A PS3-as változat mindig is több akart lenni, mint amennyit a gyakorlatban ki lehetett hozni a konzolból. A PS4-es változattal kapcsolatban az az érzésünk, hogy a játékból kihoztuk amit csak lehetett" - monda a fejlesztő.

Ti befektettek a PS4-es változatba, vagy elég ez a ronda, szépséghibás, kompromisszumokkal teli (gúny) előző generációs változat is?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)