Hirdetés

The Settlers History Collection teszt - very best of

|

Az eddig kiadott összes Settlers rész egy csomagban a széria régi veteránjainak és az újoncoknak is érdekes lehet, kár hogy csak kevés újdonságra jutott energia.

Hirdetés

Mint ahogyan az Omegát, a Settlerst sem lehet könnyen elbúcsúztatni. Legalábbis a Ubisoft nem volt rest immár másodszor kiadni egy felújított kiadást, igaz, míg korábban csak a The Settlers II-re fókuszáltak, az elmúlt év végén fogták az eddig megjelent összes részt, modernizálták, majd becsomagolták egy History Collectionbe az összes eddigi kiegészítővel egyetemben a rajongók legnagyobb örömére. Örültem én is, lelkendeztem a hír hallatán, az elsők között aktiváltam a programot, de az első percek örömjátéka után jött a bosszankodás.

Hirdetés

Pont elég

Mi a The Settlers? Egy klasszikus városépítős játék, ahol a cél egy optimális gazdaság felépítése, amely képes megfelelő haderőt kiállítani a riválisok legyőzéséhez. Ehhez elsőként fára, kőre, majd ételekre, ércekre, fegyverekre, szerszámokra lesz szükséged, illetve minden kiegészítő tevékenységre, amelyek ehhez szükségesek. Egy szükségleti piramisként kell az egész folyamatot elképzelni, ami elegendő kihívást tartogat, mindemellett kellően bájos - legalábbis az első négy részre mindenképpen áll az utóbbi kijelentés. Nem is foglalkoznék többet a játékok bemutatásával, mert vagy pontosan ismered a sorozatot, vagy ha még soha nem találkoztál vele, nem hinném, hogy a kissé már poros remake részek fognak elvarázsolni. A készítők ugyanis nem erőltették meg magukat, nagyjából ugyanazokat a játékokat kapjuk, amelyeket 15-25 évvel ezelőtt kiadtak, márpedig a menürendszerre, a zenékre vagy éppen a vezérlésre ráfért volna egy alapos generál. A The Settlers II esetén például megelégedtek azzal, hogy a játékot felkészítették modern felbontások kezelésére is, arra viszont nem gondoltak, hogy full HD-s és 4K-s kijelzőn meglehetősen aprók lesznek az objektumok, még állandóan bekapcsolt nagyítással is, a The Settlers IV-ben pedig a saját zenék beolvasása továbbra is XX. századi. Emellett hiányoltuk a menürendszerek átalakítását is, főként, hogy utóbbiak módosításáért nem kellett volna átírni a program jelentős részét. Összességében rengeteg a kihagyott ziccer, ami felbőszítheti a Settlers-rajongókat, s mivel a kollekció leginkább nekik készült, nem tudjuk áldani az Ubisoft fejeseit. Egy ilyen sorozat többet érdemelt volna, gondos törődést; többet annál, mint hogy az érkező nyolcadik rész felvezető kampányának eleme legyen.

Verzióról verzióra

Ettől függetlenül nem állítjuk, hogy a programozók lusták lettek volna, hiszen mind a hét részt felkészítették a Windows 10 operációs rendszerek, valamint a többmonitoros PC-k kezelésére, sőt többjátékos, Uplay-integráció is került mindegyik kiadásba. A legnagyobb változáson e téren az első rész esett át, amelybe többek között a játék gyorsításának lehetősége is bekerült, a játékvezérlők támogatásával egyetemben. A második résztől érkezik a 4K felbontás támogatása, a harmadik résztől pedig már a hang erejét és minőségét is lehet állítani, automatikus mentéssel egyetemben, sőt utóbbinál az értesítések kezelését is egyszerűbbé tették. A negyedik rész még finomabb grafikai beállításokat hozott, RTS-egértámogatással, az ötödik résztől kezdve viszont az újdonságok már kimerülnek a Windows 10, a nagyobb felbontás és a Uplay támogatásában. A hetedik, ez idáig utolsó kiadás jelenti a kivételt, amelynél az offline használat engedélyezésének és a DRM eltávolításának is örülhetünk, mármint azok már nem keserítik meg a játékosok életét. A The Settlers II, illetve a harmadik és a negyedik rész igazi klasszikusok véleményünk szerint, amelyek remek kikapcsolódást nyújtanak ma, tíz vagy huszonöt év múlva is, kár, hogy új híveket egy ilyen produktum nehezen tud toborozni. Kíváncsian várjuk a nyolcas kiadást.

The Settlers History Collection
Megelevenedő játéktörténelem, kevés extrával.
Ami tetszett
  • hét játék egy csomagban
  • Windows 10-támogatás
  • apró javítások
Ami nem tetszett
  • minimális újdonság
  • nem ambiciózus
  • Uplay megkötés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)