Hirdetés

Tiszteletem! 2010. 10. 24.

|

Állítólag igen ritkán fordul elő, hogy egy hónapban öt hétvége van - Ez az október most ilyen lett.

Hirdetés

Élvezzük ki a ritka pillanatot. Ma egyébként a Magyar Operett Napja van, Kálmán Imre születésének 128., míg Lehár Ferenc halálának 62. évfordulóján. Mindenkinek boldog születésnapot kívánunk, aki ma ünnepli.Névnapok: Salamon, Arétász, Gilbert, Gilberta, Gilgames, Harald, Herald, Herold, Ráchel, Rafael, Ráfis, Ráhel, Rákhel, Rákis, Salvador. A Nap negyed nyolc előtt egy perccel kel és háromnegyed hat előtt négy perccel nyugszik. Meteorológiai előrejelzés: éjszaka többfelé kiderül az ég. Vasárnap napközben fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, hosszabb napos időszakok keleten lehetnek. Délutántól, estétől északnyugaton egyre több helyen számíthatunk esőre, záporra. A déli szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3, 8 fok között alakul, de északkeleten néhol hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 13, 18 fok között várható, délen ennél melegebb is lehet.

Mai Jó Éjt Lightunk nyertesei:

 

3. hely: World of Warcraft: Cataclysm - A megjelenés előtt letölthető lesz

2. hely: Diablo 3 - PvP és csapatalapú küzdelmek

1. hely: Diablo III - és az utolsó kaszt pedig a...

Lássuk, mi minden történt a világban ezen a napon:

 

1537 - Meghalt Jane Seymour VIII. Henrik angol király harmadik felesége, VI. Edward király anyja.
1601 - Meghalt Tycho Brahe dán csillagász, a modern idők első csillagászati obszervatóriumának létrehozója.
1648 - Véget ért a harmincéves háború: III. Ferdinánd német-római császár és a birodalmi rendek Franciaországgal, valamint Svédországgal megkötötték a vesztfáliai békét.
1725 - Nápolyban meghalt Alessandro Scarlatti zeneszerző, az ún. nápolyi iskola vezéralakja.
1795 - Lengyelország eltűnt Európa térképéről, a Lengyel Királyság nem létezett többé: a felosztási határozatok értelmében (1772. VIII. 5. és 1793. I. 23.) Lengyelország fennmaradt területein Poroszország, Oroszország és Ausztria osztozkodott.
1849 - A császári hadbíróság ítélete alapján Pesten kivégezték Perényi Zsigmond bárót, a Függetlenségi Nyilatkozat kimondásakor az országgyűlés felsőházának elnökét és Szacsvay Imrét, aki ugyanakkor a képviselőház jegyzője volt.
1861 - Üzembe helyezték az első transzkontinentális telefonkábelt.
1901 - Elhelyezték a milleniumi emlékmű zárókövét.
1906 - A király szentesítette az 1906: XX. törvénycikket: a törvénycikk II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozataláról rendelkezik.
1917 - Az osztrák és német csapatok Isonzónál - a tizenkettedik isonzói csatában - áttörték az olasz frontot.
1921 - Tatán (Komárom vm.) a nemzeti hadsereg őrizetbe vette IV. Károlyt, Zita királynét, Andrássy Gyula grófot, Rakovszky Istvánt és Gratz Gusztávot.
1929 - Kirobbant a New York-i tőzsdekrach, és ezzel kezdetét vette a világgazdaság eddigi legnagyobb válsága. 1929. október 24-én csütörtökön ("fekete csütörtök") 11 órakor példátlan méretű eladási láz tört ki, délre 12 millió részvénytől szabadultak meg tulajdonosaik. A betéttulajdonosok a bankok csődjétől félve, betéteiket tömegesen akarták kivenni a bankokból. Ennek következtében a bankok fizetésképtelenné váltak.
1930 - Megnyitották a balsai Tisza-hidat.
1940 - Kolozsvárott ünnepélyesen megnyitjották a Szegedről visszahelyezett Ferenc József Tudományegyetemet.
1945 - Öt nagyhatalom aláírta az ENSZ alapokmányát. A világszervezet hivatalosan 1945. október 24-én jött létre, miután az Alapokmányt az öt nagyhatalom (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, a Szovjetunió) és a többi aláíró állam többsége ratifikálta.
1948 - Meghalt Lehár Ferenc zeneszerző.
1957 - Meghalt Christian Dior francia divattervező.
1963 - A Beatles először indult turnézni Nagy-Britannián kívüli területekre.
1970 - A Pink Floyd pályafutása során első ízben vezette az angol slágerlistát, az Atom Heart Mother című albummal.
1972 - Meghalt Jackie Robinson, az első fafro-amerikai baseball-játékos, aki bekerült 1947-ben a nemzeti ligába.
1973 - Fegyverszünettel ér véget a jom kippuri háború, az Izraeli csapatok ekkor 105 kilométerre álltak Kairótól és 42 kilométerre Damaszkusztól.
1974 - Elhunyt David Ojsztrah orosz hegedűművész
1990 - Hatályon kívül helyezték a halálbüntetést, a magyar Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést
2003 - Utoljára repült a Concorde utasszállító repülőgépként.


1632 - Antonie van Leeuwenhoek holland természettudós, a mikrobiológia megteremtője, a hímivarsejtek felfedezője.
1812 - Tóth Ágoston honvéd ezredes, a modern magyar katonai térképészet úttörője.
1817 - Lázár Vilmos honvéd ezredes, aradi vértanú.
1882 - Kálmán Imre zeneszerző, operett-szerző (Csárdáskirálynő, Marica grófnő).
1901 - Zygmunt Puławski lengyel mérnök, repülőgéptervező
1927 - Gilbert Bécaud francia sanzonénekes, zeneszerző, színész
1936 - Bill Wyman, a Rolling Stones basszusgitárosa.
1946 - Jerry Edmonton kanadai dobos (Steppenwolf)
1947 - Kevin Kline amerikai színész
1979 - Ben Gillies ausztrál zenész (Silverchair)
1981 - Tila Tequila amerikai modell
1983 - VV Brown angol énekesnő
1989 - Shenae Grimes kanadai színésznő
1989 - Eliza Taylor-Cotter ausztrál színésznő

Mivel ma a magyar operett napja van és a két legkiemelkedőbb magyar operettszerző évfordulója, így kiváételesen operettel indítunk:

Lehár Ferenc nagyon sok csodás operettet írt, most egyik kedvenc dalomat mutatom tőle a Mosoly országa című operettből: Vágyom egy nő után:

Kálmán Imre is rengeteg fantasztikus operett szerzője, de a legismertebb műve a Csárdáskirálynő - ebből is jöjjön a feledhetetlen Honthy Hanna és a zseniális Feleki Kamill, A dal címe Hajmási Péter, Hajmási Pál:

A Beatles első Anglián kívüli turnéjának emlékére egyike a Beatles első dalainak - I Want To Hold Your Hand.

A Pink Floyd Atom Heart Mother című lemezéről szóljon a fat Old Sun című dal:

Bill Wyman igazi ikonja a rockzenének - A Rolling Stones basszusgitárosa nem kevesebb, mint 74 éves ma! Tiszteletére szóljon a Miss You koncertváltozata:

Bár a Steppenwolf igazán csak egy dallal lett sikeres, azzal nagyon - ez volt a Born to be Wild. Azért Magic Carpet Ride című daluk is elég ismert lett, így ez következzék:

A Silverchair dalának címe - Tomorrow:

A mai klipeket VV Brown dalával fejezzük be, amely címe Leave!:

Legyen csodás vasárnapotok!

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)