Hirdetés

Tiszteletem! 2012.10.21.

|

Itt az októberi nyár - de nem sokáig, mert jön az októberi tél hamarosan.

Hirdetés

A mai nap a Földünkért világnap, Szomáliában a forradalom évfordulója, Angliában – Trafalgar Day, Szudánban a forradalom napja, egyébként pedig Boldog IV. Károly emléknapja. S hogy még többet tudjunk a mai napról, eláruljuk, hogy a hajdúböszörményi pásztorok úgy tartották, ha ilyenkor szép (napos) az idő, akkor az karácsonyig meg is marad. Úgy vélték, amilyen Orsolya-napkor az idő, olyan lesz a tél. Majd kiderül!
Mindenkinek boldog születésnapot kívánunk, aki ma ünepli! Névnapok: Orsolya, Celina, Cettina, Hilár, Hilárion, Hiláriusz, Ilárion, Kende, Klementina, Kolombina, Larion, Laurent, Orsi, Orsika, Szelina, Ursula, Urszula, Viátor, Zelina, Zeline, Zelinke, Zselyke, Zsolt
A Nap ma negyed nyolc előtt öt perccel kel fel, pontosan háromnegyed hatkor nyugszik.
Időjárás mára: A köd feloszlása után az ország nagy részén túlnyomóan derült, napos idő várható csapadék nélkül. A Nyugat-Dunántúlon azonban többnyire erősen felhős vagy borult, párás, néhol ködös idő lesz, és ott jelentéktelen ködszitálás is előfordulhat. Helyenként megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten néhol ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 23 fok között alakul, de a tartósan felhős, ködös tájakon 15 fok körül valószínű.

A tegnapi nap legnépszerűbb cikke a "Mass Effect 4 - Shephard nélkül" volt. 

Híres események a mai napon:

-2137 - Először jegyeztek fel napfogyatkozást.Kínában figyelték meg és rögzítették az égi jelenséget.
1479 - Mátyás természetes fiának, a hatéves Corvin János liptói hercegnek és hunyadi grófnak három magvaszakadt erdélyi nemes jószágát adományozta
1520 - Fernao de Magalhaes (Ferdinánd Magellán) portugál tengerész elérte a később róla elnevezett tengerszorost.
1540 – Leonard von Fels osztrák generális ostromolta Budát.
1790 - A trikolór lett Franciaország hivatalos zászlaja.
1805 - Nelson brit admirális diadalmas győzelmet aratott és elesett a trafalgari tengeri ütközetben.
1855 - Eltemették Vörösmarty Mihályt
1858 - Először mutatták be Offenbach: Orfeusz az alvilágban című operáját, amiben a kánkán zene van.
1879 – Thomas Alva Edison bemutatta az első izzólámpát.
1911 - Károly főherceg és Zita hercegnő esküvője.
1921 - IV. Károly másodszor is megpróbálta visszaszerezni a magyar trónt
1944 - A II. világháborúban a szövetségesek elfoglalták Aachent, az első német nagyvárost.
1958 - A Buddy Holly and the Crickets utolsó felvételére került sor.
1959 - New York-ban megnyílt a Guggenheim Múzeum.
1960 - A brit haditangerészet vízre bocsátotta első atommeghajtású tengeralattjáróját
1961 - A Columbia Records felvette Bob Dylan első albumát, mely az énekes nevén jelent meg.
1964 - New York-ban bemutatták a My Fair Lady című musicalt.
1969 - Meghalt Jack Kerouac amerikai író, költő (Úton).
1972 - Chuck Berrynek először sikerült vezetnie az amerikai slágerlistát, a My Ding-a-Ling című dallal.
1975 - Elton John is megkapta a csillagát hollywoodi hírességek sétányán.
1981 - Prágában súlyos balesetet szenvedett egy magyar repülőgép, de mindenki életben maradt.A Malév Tu-154-esének törzse kettétörött.
1984 - Elhunyt François Truffaut francia filmrendező
1985 - 1,7 millió nyugatnémet márkáért kelt el a világ egyik legértékesebb bélyegpárja.A hamburgi árverésen a kék Mauritius és a narancsvörös egypennys bélyeg cserélt gazdát.
2010 - 81 éves korában meghalt Szilágyi György költő, író, humorista (Hanyas vagy?).

Neves születések a mai napon:

1833 - Alfred Nobel svéd kémikus és gyáros, a dinamit feltalálója, a Nobel-alapítvány létrehozója.
1878 - Krúdy Gyula író, hírlapíró (Szindbád, A vörös postakocsi).
1912 – Solti György (Sir George Solti) karmester, zongoraművész
1917 – Dizzy Gillespie amerikai dzsessz-zenész
1927 - Körmendi János Jászai Mari-díjas színész, Érdemes és Kiváló művész
1929 - Ursula Kroeber Le Guin amerikai költő és írónő, aki tudományos-fantasztikus regényeiről híres.
1940 - Megszületett Manfred Mann, brit billentyűs a Manfred Mann's Earth Band vezetője.
1941 - Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész (Gusztáv, Magyar népmesék).
1956 - Carrie Fisher amerikai színésznő, szerző, Lelia hercegnő a Csillagok háborújában.
1957 – Steve Lukather amerikai zenész
1978 – Henrik Klingenberg a finn Sonata Arctica tagja.
1983 – Charlotte Sullivan kanadai színésznő

Mai klipjeink:

Jacques Offenbach - Galop Infernal:

Bob Dylan - KnockiN' On a Heaven's Door:

My Fair Lady - On the Street Where She Lives:

Dizzy Gillespie - A Night in Tunisia:

Manfred Mann's Earth Band - Redemption Song:

Manfred Mann's Earth Band - Blinded by the Light:

Manfred Mann's Earth Band - Davy'"s on the Road Again:

Steve Lukather - Girl Goodbye, Goodbye Elenore, Child's Anthem, I'll Supply The Love:

Sonata Arctica - Letter to Dana:

S a végére egy zseniális feldolozás a Scorpions dalából. Sonata Arctica - Still Loving You:

Legyen csodás vasárnapotok!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)