Hirdetés

Titanfall 2 - mennyien dolgoznak rajta?

|

A Titanfall folytatását már egy nagyobb csapat fejleszti, többek között erről mesél a Respawn egyik munkatársa.

Hirdetés

Az Electronic Arts befektetőknek intézett beszéde után nem az a kérdés, hogy jön-e idén a Titanfall 2, hanem az, hogy milyen lesz. A játék vezető írója korábban mesélt róla, hogy mik a terveik a franchise-zal kapcsolatban, most pedig egy picivel többet is megtudhatunk a Titanfall folytatását fejlesztő csapatról. 

A Respawn Entertainment HR menedzsere, Kristin Christopher elárulta egy interjúban, hogy míg az első részt körülbelül 70 ember hozta tető alá, addig a Titanfall 2 csapatához húszan csatlakoztak, vagyis már 90 munkatárs szorgoskodik jelenleg is azon, hogy méltó folytatást kapjunk. Noha Kristin több részletet nem árult el a stúdióról vagy a terveikről, a korábbi pletykák szerint a Titanfall 2 multiplatform lesz, azaz PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is megjelenik, valamint az előddel ellentétben tartalmazni fog egy egyjátékos kampányt is. 

Emellett a Respawn fejleszt egy másik, egyelőre cím nélküli, akció-kaland műfajú projektet is, amely a God of War III rendezője, Stig Asmussen vezetésével készül. Kristin szerint jelenleg csupán egy kis csapat dolgozik rajta, de ha beindulnak a munkálatok, akkor felduzzasztják ezt a létszámot 70-re, akárcsak az első Titanfall esetében. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)