Hirdetés

Késik a Torchlight Frontiers, több időre van szüksége a fejlesztőknek

|

Eredetileg valamikor idén kellett volna befutnia az ARPG-sorozat folytatásának, de úgy néz ki, hogy ez már csak maximum jövőre jöhet.

Hirdetés

A Torchlight Frontiers egy online környezetbe helyezi az első két Torchlight világát. A koncepció sokakat érdekelne, nem véletlen, hogy az Echtra Games gőzerővel dolgozik is rajta. Sajnos még így sem lesz kész a játék 2019-ben, ami másfél hónappal az év vége előtt várható is volt.

Hirdetés

Az új-zélandi Path of Exile rajongói eseményen a PCGamer újságírói is részt vettek, ott pedig elkapták a Blizzard North egykori társalapítóját, Max Schaefert, aki lesújtó hírrel szolgált a Torchlight Frontiers megjelenési idejével kapcsolatban.

"A 2019-es megjelenést két és fél évvel ezelőtt jósoltuk. Nem frissítettük ezt, pedig kellett volna már. Sajnos egyelőre nincs semmi konkrét, amit mondhatnánk. Néhány nagyobb változáson dolgozunk, de nehéz ezekről beszélni. Szóval ezért várunk. A játék készül és jobb lesz minden nappal, mi pedig izgatottan dolgozunk rajta. Egyelőre várjuk az alkalmat, hogy össze tudjunk szedni egy nagy hírcsomagot, amivel elmondhatjuk, hogy pontosan mi a helyzet."

A lényeg az, hogy legkorábban 2020-ban játszhatunk majd a Torchlight Frontiersszel. Valószínűleg még így is előbb fogjuk pörgetni azt, mint a Diablo IV-et.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)