Hirdetés

Trailer mutatja be a UFC 4 átdolgozott karrier módját

|

A sorozat előző darabjához képest nagyobb szabadságot kapunk, és több döntés befolyásolja majd a harcosunk pályafutását.

Hirdetés

Az EA Sports UFC 4 megjelenését július elején leplezte le a kiadó, és azóta már egy előzetesnek köszönhetően kaptunk ízelítőt az új játékmechanikákból és a harcosok mozgásából. Az új kedvcsinálóban már a karriermód részleteit ismerhetjük meg, amely jóval kötetlenebb élményt nyújt majd, mint a UFC 3-ban.

Hirdetés

Újdonságnak számít Davies edző, aki harcosunk interaktív trénereként egyengeti karrierünket az MMA világában. Az EA Sports teljesen átdolgozta a kapcsolatrendszereket, vagyis a szurkolókkal, a többi harcossal és a promóterekkel is több lehetőségünk lesz kommunikálni, valamint befolyásolhatjuk a döntéseinkkel, hogyan ítéljenek meg mások. A fejlődési rendszer is megváltozik, ugyanis egyrészt a mozdulataink valós időben, a meccsek alatt is befolyásolják a stílusunkat, illetve nagyobb hatást gyakorolnak ránk az edzőpartnerként meghívott sztárok. Persze csakis azok állnak kötélnek, akikkel jó a viszonyunk, vagyis nem érdemes beszólni a példaképeinknek.

A karrier során azt is eldönthetjük majd, hogy mennyire szeretnénk kiteljesedni az amatőrök között, megpróbálkozunk-e a World Fighting Alliance meccseivel, vagy minél előbb fejest ugrunk a UFC világába, és jelentkezünk a The Contender sorozatra. A karriermódról készült trailert alább nézhetitek meg.

A UFC 4 augusztus 14-én fog megjelenni Xbox One-ra és PlayStation 4-re. Nektek hogy tetszik az eddigiek alapján, várjátok a játékot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)