Hirdetés

Trine 4: The Nightmare Prince teszt - vissza az alapokhoz

|

A Frozenbyte ezzel a résszel próbálja feledtetni a kínosan végződött harmadik epizódot. Sikerült is neki.

Hirdetés

Sokan gondolták úgy, hogy a harmadik résszel végleg zátonyra futott a Frozenbyte szépreményű Trine szériája, most viszont a srácok megrázták magukat, és ismét emlékeztettek minket arra, miért is szerettük annyira a játékaikat. Ha esetleg csak most terveznétek közelebbi ismeretséget kötni a sorozattal, akkor legyen elég annyi, hogy a Trine egy végtelenül cuki, mesebeli világ három hősének fejtörőkön és ügyességi platformelemeken átvezető kalandját meséli el, immár negyedszerre. A pofonegyszerű receptben az a trükk, hogy három karakterünk eltérő képességeit kombinálva kell megoldanunk a feladványokat, a legtöbb puzzle pedig temérdek különböző módon is teljesíthető, így szárnyaló fantáziánkra van bízva boldogulásunk menete.

Hirdetés

Hárman párban

Főszereplőink irányítása pillanatok alatt kiismerhető, egy-egy gyors szólómisszió után pedig szabadon váltogathatunk közöttük. Erre szükségünk is lesz, hiszen a mesésen gyönyörű pályákon fejtörő fejtörőt követ, ezekhez pedig kombinálnunk kell a hősök egyedi képességeit. Amadeus, a varázsló például mozgatni tud különböző tárgyakat, sőt akár egy mágikus kockát is elővarázsolhat bármikor. Sokszor kell majd alkalmaznunk ezt a trükköt, mivel ez az extra objektum kell majd ahhoz, hogy elérjük a következő pályaelemet, vagy épp erre kell odaillesztenünk egy mozgatható pallót. Zoya, a tolvaj az íj mestere, ráadásul kötelet is illeszthet nyilai végére, így könnyedén elhúzhat különféle pályaelemeket, vagy akár össze is köthet két pontot, a közöttük kifeszített zsinegen pedig vígan végigtáncol. Pontius, a lovag a pajzsával bánik a legügyesebben, például irányíthatja vele a rajta megtörő fénysugarakat, ez ugyancsak nélkülözhetetlen lesz sok rejtvénynél. Karaktereink folyamatosan új képességeket oldhatnak fel, amelyek tovább színesítik a játékmenetet - barátokkal, coopban pedig még nagyobb móka mindez.

A közelharc is a lovag úr reszortja lesz, de sajnos ez az a pont, ami teljesen feleslegesnek érződik a Trine 4 játékmenetében. A világon semmi szükség sem volt arra, hogy az okosan megtervezett és szórakoztató fejtörőket megszakítsa az esetlen és indokolatlan csetepaté. Ilyen esetekben lezáródik a képernyő, az adott pályarészt egészen addig nem hagyhatjuk el, amíg le nem csaptuk a megjelenő rondaságokat - erre általában kizárólag Pontiust használtam, Zoya csak akkor került elő, ha a páncélos vitéz elesett, és gyorsan fel kellett támasztani. A kellemetlen harci betétek pont azért annyira furák, mert a bossok elleni csörték velük ellentétben remekül sikerültek, itt minden egyedi képességre szükség lesz.

Csak a szépre emlékezzünk

A Trine 4 köré felhúzott történet miatt is akad okunk az elégedetlenségre, unalomig ismételt és alapvetően is gyenge sablonelemekből pattintották össze azt. Az alcímben is megemlített herceg a tiltások ellenére is rátette mancsait a varázslósuli egyik nagy erőknek parancsoló kódexére, a könyvből pedig pokoli erők szabadultak el, amelyek azóta is üldözik őkelmét. Nekünk értelemszerűen az lesz a feladatunk, hogy kihúzzuk a meglehetősen idegesítő herceget ebből a slamasztikából, de tényleg annyira vékony és érdektelen az egész sztori, hogy kár is fecsérelni rá a szót. Úgyis a játékmeneten van a lényeg, az pedig (a harcokat leszámítva) kiválóan sikerült.

Trine 4: The Nightmare Prince
Most már biztos, hogy a harmadik rész csak egy szerencsétlen ballépés volt, és tényleg van még jövője a sorozatnak. A negyedik epizódot csak imádni lehet.
Ami tetszett
  • Temérdek ötletes fejtörő
  • Ügyesen kombinálható képességek
  • Meseszép látvány
Ami nem tetszett
  • Indokolatlan és unalmas harc
  • Gyenge történet
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)