Hirdetés

Turok előzetes

|

Aki megunta már, hogy a Jurassic Parkban a dinoszauruszok halomra mészárolják az embereket, és szeretne visszavágni az őscsirkéknek, az a Turoknál jobb alkalmat keresve sem találhat.

Hirdetés

Azt hiszem, nem sokan tudják, hogy mégis milyen messzire nyúlik vissza Turok, a mesteri dínóvadász története. A cseppet sem ijedős srác még 1954-ben tűnt fel először a Western Publishing által kiadott Four Color Comics ötszázkilencvenhatodik számában, és ekkor érdemelte ki a megtisztelő Son of Stone titulust is. Néhány évtizeddel később persze már ő sem kerülhette el sorsát, és megkezdődött a nagy hős játékpályafutása: az első három epizód eleinte Nintendo exkluzív cím volt, és csak valamivel később lettek átportolva PC-re. A 2002-ben megjelent folytatás, a Turok: Evolution már messze nem volt képes hozni azt a szintet, mint az elődök, a kritikai és pénzügyi botlás miatt pedig nem is meglepő, hogy a franchise hosszú időre eltűnt a süllyesztőben. Két évvel ezelőtt lehetett először arról hallani, hogy a Disney Interactive megvásárolta a licencjogokat, és a meglehetősen ismeretlen Propaganda Games csapatát bízta meg a legújabb kaland elkészítésével.

 

Turok is back...


... és ráadásul milyen jól is néz ki! Mielőtt bárki bármit félreértene, tisztázzuk, hogy itt természetesen a vizuális megvalósításról van szó - hiszen valljuk be, a sorozat erőssége sohasem a csodálatos grafika volt (sokkal inkább az adrenalinpumpáló akció). Szerencsére az ínséges korszaknak ezennel vége, az új Turok játék alatt ugyanis nem kisebb motor dübörög, mint az Unreal Engine 3. Azok a szőrszálhasogatók, akik még a képeknek se hisznek, támaszkodjanak a 2006-os E3-at megjárt kritikusok véleményre... Nos szerintük ez még élőben is az áll-leejtős kategóriába tartozik. Nincsenek még ennyire biztos információink a mesterséges intelligenciáról, mert a kiállított verzióban még a legtöbb jelenet előre scriptelt volt. A Propaganda Games persze égre-földre esküdözik, hogy minden karakter és dinoszaurusz meglehetősen okosan (illetve adott esetben vadul) viselkedik majd, így a játék által nyújtott kihívással sem lesznek gondok. Az Unreal Engine 3 másik nagy előnye lehet a remek fizikai motor is, ami igencsak kellemes perceket ígér a lövésektől ide-oda rángó, vagy éppen éles fogak között kapálózó ellenségek képében.

 

A halál nem jár egyedül


A történet szerint a sors ezúttal egy idegen planétára veti Turokot és kicsiny csapatát, ahol háborús bűnösök egész garmadáját kellene felkutatniuk. Amikor belevetik magukat a dzsungel átfésülésébe a főgonosz Kane után, még csak nem is sejtik, hogy hamarosan a bolygó őslakosaival is összetűzésbe kerülnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ezúttal nem egy békés kis bennszülött ewok törzsről van szó, hanem a lehető legvérszomjasabb dinoszauruszokról. Turok és társai tehát üldözőből üldözötté válnak, és egyetlen céljuk a túlélés marad... Az elsőre kissé talán elcsépeltnek ható történet egyébként nagyszerű lehetőségekkel kecsegtet, hiszen a két ránk vadászó frakció nem csak irgalmatlanul nehézzé teszi a játékot, hanem alkalomadtán egymással is összetűzésbe kerül. Taktikus játékosok simán megoldhatják azt, hogy a támadó dínókat elcsalják az ellenség közelébe, ahol majd kellemesen széttépdesik egymást. Mint azt már említettem, a program által nyújtott kihívás is igencsak megugrik ettől az ötlettől, hiszen az átlagosnak induló tűzpárbaj során is előfordulhat majd, hogy néhány kedves kis raptor lep meg hátulról. A túléléshez tehát elengedhetetlen lesz, hogy megfelelően kihasználjunk társaink minden tudását - a srácok állítólag maguktól is igencsak ügyesen harcolnak, néhány egyszerűbb parancs kiadásával pedig még hatékonyabbá tehetjük őket.

 

A vér nem válik vízzé


Lehet szó itt persze Unreal Engine 3-ról, szupermesterséges intelligenciáról és összehangolt csapatjátékról, a megállás nélküli akció tekintetében a Turok legújabb epizódja is hű marad a hagyományokhoz. Az immár kétfrontos, túlélésért vívott harcunkban ügyességünk és reflexeink mellett minden apró kis trükkre szükségünk lehet. A csaták zömét természetesen a megszokott lÅ‘fegyverekkel vívjuk majd meg, de ezenkívül olyan különlegességeket is kapunk, mint az igencsak ütÅ‘s lángszóró/gránátvetÅ‘ párosítás. Még elképzelni is nehéz, milyen pusztítást vihetünk majd végbe ezzel: a ránk rontó dínókat már messzirÅ‘l bombázhatjuk, amelyik pedig esetleg a közelünkbe érne, abból rövid úton sült húst gyárthatunk. Néhány hasonlóan kellemes, de eddig még le nem leplezett apróság mellett további újdonság, hogy az eddigieknél sokkal fontosabb szerepet kap a csendes gyilkolás is. Az íj szerepe magától értetÅ‘dÅ‘, használatával ugyanis elkerülhetjük, hogy felfigyeljenek ránk a környéken ólálkodó, zsákmányra éhes ragadozók. Az igazán elegáns akciók kedvelÅ‘i pedig kapnak egy remek vadászkést is, amivel hátulról cserkészhetik be a gyanútlanul posztoló Å‘röket. Talán már mondanom sem kell, hogy itt se Splinter Cell-szerű, lassú, idegÅ‘rlÅ‘ mozdulatokra számítsunk, a jelenetet inkább úgy kell elképzelni, hogy a bokorból kirontva hátulról megragadjuk szerencsétlen áldozatunkat, majd pedig egy határozott mozdulattal elvágjuk a torkát. Fincsi...  (csak aztán nehogy valami idióta marketinges kitalálja, hogy az alacsonyabb korhatár besorolás érdekében ki kell vágni az ilyen részeket).

 

Nincsen Turok...


... dínók nélkül - tartja a közmondás. Persze szó sincs itt most a Jurrassic Parkban és hasonló buta gyermekmesékben megismert aranyos kis őslényekről. Nincs villanykerítés, nincs kábító puska, ami megvédhet minket ezektől a gyilkológépektől. A játékból külön kiemeltek néhány érdekes momentumot a fejlesztők, például amikor egy csata során egy csapat kiéhezett raptor ront ránk és ellenségeinkre. Aki nem képes azonnal reagálni, és figyelmét a bestiákra fordítani, az egy szempillantás alatt széttépett húscafattá válhat. Hasonló a helyzet a király, a T-Rex megjelenésekor: az egész környék felbolydul, a kisebb dínók azonnal menekülni kezdenek, és mi is jobb, ha követjük a példájukat, kivéve, ha éppen van nálunk egy kisebb atombomba. A fejlesztők ígérete szerint minden őslénytípus saját mesterséges intelligenciával bír majd, a kisebb ragadozók csapatosan támadnak ránk, megpróbálnak bekeríteni, majd gyors támadásokkal elragadni valakit a csapatból. A T-Rexeknek és társaiknak ilyen gondjuk nem lesz, ők testi erejük és sebezhetetlenségük biztos tudatában törnek az életünkre, és ha nem bírjuk lerázni őket, akár a világ végére is üldöznek majd.

 

A nagy vadász


Érdekesség, hogy a játék maga ugyan belső nézetben játszódik, azonban a kamera gyakorta dinamikusan követi az eseményeket. Valami hasonlót eddig talán a Peter Jackson's King Kong című remekműben láthattunk: ha mondjuk, apróbb ragadozók támadnak ránk, akkor a nézőpont eltávolodik a földtől, hogy jobban átláthassuk a helyzetet és levadászhassuk őket. Interaktív mozis élményre azért ne számítson senki, de arra mindenképpen jó lesz ez a néhány jelenet, hogy feldobják a sima akciók végeláthatatlan folyamát. Ami kicsit kiábrándító viszont, hogy egyelőre még semmi említést nem tettek a régihez hasonló csavaros fejtörőkről, reméljük, nem lesz a divathullám áldozata ez a rész. Turok tehát hamarosan visszatér, és mint láthattátok, talán még jobb formában van, mint valaha. A vérforraló akció, a rengeteg izgalmas szituáció, a kétfrontos harc, és a csapattársak megjelenése mellett külön öröm, hogy a grafika is nagyon ott van a szeren, mert végre nem Nintendo, hanem PS3 és Xbox 360 a célplatform. Hivatalos megerősítés a PC-s verzióról egyelőre ugyan még nem érkezett, de egyre több helyen csicseregnek róla a madarak - mi biztosra vesszük, hogy a Disney Interactive nem hagyna ki egy ekkora ziccert...

 


 

 

 


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)