Hirdetés

Two Worlds 3 - folytatást és DLC-t kap a második rész

|

Felpörgött az élet a Two Worlds sorozat tájékán, ugyanis a fejlesztők nem csak bejelentették a következő epizódot, de azt is elárulták, hogy terveik vannak a már öt éve megjelent Two Worlds II-vel.

Hirdetés

A Raven's Cry vagy új nevén Vendetta - Curse of Raven's Cry után egy kicsit megingott a bizalmunk abban, hogy a Reality Pump még tud értelmezhető játékot fejleszteni, de a Two Worlds II azért nem volt rossz, hátha összeszedik magukat most is.

A csapat Facebookon jelentette be, hogy bár még az elején járnak, de készül a Two Worlds III, és várhatóan 36 hónapon át fognak dolgozni rajta. Emellett karról is szóltak, hogy hatalmas frissítés készül a Two Worlds II-höz, ami a motort dolgozza át keményen, illetve alapot kínál a továbbiakban érkező DLC-knek.

A letölthető csomagok nyolc új többjátékos pályát, és két egyjátékos kiegészítőt tartalmaznak. Az egyik a Call of the Tenebrae, mely valamikor nyár elején jöhet. Hősünk visszatér Antaloorba, ahol DarPha meggyilkolásának lesz szemtanúja, és meg kell mentenie a világot a gyilkosoktól. A második egyjátékos DLC-ről, a Shattered Embrace-ről még semmi konkrétumot nem tudni.

Reméljük a legjobbakat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)