Hirdetés

Új részletek derültek ki a Marvel's Spider-Man 2 sztorijáról

|

Az Insomniac Games elárulta, hogy Peter, Miles, MJ, Harry és a többiek hol tartanak az életükben a folytatás története szerint.

Hirdetés

A napokban érkezett meg a Marvel's Spider-Man 2 legújabb előzetese, amely kifejezetten a sztorira fókuszált. Ahogyan azt a korábbi gameplay prezentáció is bemutatta, Peter Parker kapcsolatba kerül a Venom szimbiótával, és sokáig úgy tűnik, hogy ebből a helyzetből profitálhat, azonban aki olvasott már pár füzetet vagy látta Sam Raimi Pókember-filmjeit, az jól tudja, hogy ennek nem lehet jó vége. 

Szerencsére ott van egy másik hálószövő, Miles Morales, aki bármikor ki tudja húzni pajtását a pácból, ketten pedig meg tudják oldani, hogy több problémával is szembe tudjanak nézni egyszerre: Venom mellett többek között Kraven, a vadász is hatalmas veszélyt jelent New Yorkra.

Ha nem szeretnél többet megtudni a történetről, akkor ne olvass tovább!

Hirdetés

A Marvel's Spider-Man 2 a fejlesztők információi szerint nagyjából kilenc hónappal fog játszódni a Marvel's Spider Man: Miles Morales eseményei után, ezen idő alatt pedig Peter és Miles együtt dolgoztak New York védelmében, és olajozottan működő gépezetté váltak. Ugyanakkor mindketten küzdenek a saját magánéletükkel különböző módokon: Miles próbál időt szakítani arra, hog megírja a főiskolai felvételi esszéjét, de folyamatosan halogatja, mivel a hősködésre koncentrál, és még mindig próbálja feldolgozni a korábbi eseményeket (úgy, hogy az ezeket elkövető Mister Negative még mindig él), eközben pedig Peter May néni házának törlesztőrészletével küzd, de képtelen eladni, túl sokat jelent neki a hely, és hiába szeretne, MJ sem tud neki segíteni, mivel J. Jonah Jameson visszatért a Hírharsonához, és tisztogatást tart, folytatva a Pókemberek elleni hadjáratát. Hőseink válaszúthoz érkeztek bizonytalan jövővel és néhány nehéz meghozandó döntéssel. 

A játék kreatív rendezője, Bryan Intihar beszélt a sztori főgonoszáról, Venomról is, aki Tony Todd egyedi orgánumával kísérve egyedi színt hoz majd a játékba és megkülönbözteti azt az elődöktől: 

"A filozófiánk mindig is az volt, hogy tiszteletben tartjuk a franchise történetét és a Pókember DNS-ét, de nem félünk attól sem, hogy megkavarjuk a dolgokat. Ugyanez igaz az egyik ikonikus karakterre, Venomra is. Bár a karakter kinézete és számos ereje/képessége ismerős lehet a rajongók számára, ez egy egyedi Venom-sztori lesz, és már alig várjuk, hogy októberben mindenki megismerhesse."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A készítők szerint a legjobb szimbióta történetek allegóriaként szolgálnak: mindannyiunkban ott van a sötétség, de mi történne, ha hagynánk, hogy eluralkodjon rajtunk? Látni akarták, hogy a hősök hogyan változnak meg kívülről és belülről egyaránt, és érezni, hogy ez milyen hatással van a körülöttük élőkre. És amikor Venom - akit a képregények ihlettek, de egyedi módon alakítja ki a fehér pók ikonját - átveszi az irányítást, akkor szembesülnek azzal a valós veszéllyel, hogy akár örökre elveszíthetik önmagukat és a szeretteiket. 

A Marvel's Spider-Man 2 október 20-án fog megjelenni PlayStation 5-re. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)