Kevéssel a Detroit: Become Human megjelenése után azzal a sokakat megdöbbentő bejelentéssel állt elő a Quantic Dream, hogy véget vet évtizedes együttműködésének a Sonyval, a továbbiakban nem kíván kizárólag PlayStation konzolokra fejleszteni. A függetlenedést az tette lehetővé, hogy 2019 elején a NetEase kisebbségi tulajdonrészt szerzett a stúdióban, de a korábbinál nagyobb mozgásteret és anyagi biztonságot nyújtó partnerség nem torpant meg ezen a ponton, a felek három évvel később aláírták a teljes felvásárláshoz szükséges papírokat. Így tehát most nemcsak anélkül dolgozhat David Cage és csapata a Star Wars Eclipse-en, hogy állandó nyomás alatt tartaná őket egy hasraütésszerűen bemondott megjelenési dátum, hanem még azt is megengedhették maguknak, hogy felkaroljanak ígéretesnek tűnő kisebb projekteket.
Az ebből a célból létrehozott kiadói szárny, a Spotlight korai protezsáltjainak egyike, a főként VR-játékokat jegyző, de a különleges képi világú puzzle-horror, a White Night életre keltésében is segédkező Parallel Studio újdonsága azóta már meg is jelent. Nagy kár, hogy az Under the Waves nem minden téren hozta azt a minőséget, amit a Quantic Dream nevével azonosítanak a játékosok, mert bár az előzetesek sokat ígérőek voltak, magával a játékkal akadnak gondok.
Tengernyi munka
Az 1970-es évekbe helyezett cselekmény központi szereplője egy érzelmi krízisben lévő ipari búvár, aki ahelyett, hogy megpróbálná feldolgozni az őt ért veszteséget, inkább elmenekül az egyetlen közegbe, ahol meggyőződése szerint nyugalomra lelhet. Felesége rosszallására fittyet hányva Stan elvállalja korábbi munkaadója, a UniTrench megbízását, és beköltözik az olajvállalat mélyen az Északi-tenger hullámai alatt felépített lakómoduljába, hogy szerződése lejártáig különféle karbantartási munkálatokat végezzen el.
A napirendje úgy néz ki, hogy reggelente bedob egy kávét, felveszi a teendők listájára az aznapi elintéznivalókat, majd sorra nekilát teljesíteni őket, ha kell, akkor algát gyűjt, elkóborolt búvárdrón nyomába ered, de a legtöbbször az a dolga, hogy a Moon nevű egyszemélyes búvárhajóval odaevickéljen a megadott navigációs ponthoz, majd kapcsolók átállításából, szelepek eltekeréséből és apróbb fejtörők megoldásából álló javításokat eszközöljön a UniTrench létesítményeiben. Akadnak még a nettó 5-6 órás játékidőt meghosszabbító opcionális feladatok, valamint megkísérelheti lencsevégre kapni a környék élővilágát, de nagyon hamar elérkezünk a repertoár határához.
Ennél azért ha nem is sokkal izgalmasabb, de lényegesen megnyugtatóbb az a rész, ami a napi kötelezők elvégzése után következik, vagyis a szabad időtöltés. Ekkor megpróbálhatunk magasabb pontszámot elérni a gitáros és bokszzsákos minijátékokban, de nyugodtan vissza is merészkedhetünk a vízbe, hogy felfedezzük a lakómodul környékét. A tengerfenék nemcsak elsüllyedt roncsokat és titokzatos barlangokat, valamint rengeteg újrahasznosítható műanyag- és fémhulladékot rejt, hanem kisebb-nagyobb ládákat is, amelyekből matricákat, dísztárgyként használható relikviákat, és ami még fontosabb, a Moon továbbfejlesztéséhez, illetve craftoláshoz szükséges tervrajzokat is kiszabadíthatunk. Amikor a szűk helyeken nehézkesen navigálható, sérülékeny búvárhajóval szeljük át a nagy kékséget, vagy a Moon törékeny biztonságát hátrahagyva úszunk közelebb egy csapatnyi kardszárnyú delfinhez, és közben felcsendülnek Nicolas Bredin főleg gitárra épülő dallamai, akkor világosan érezzük, hogy a Parallel Studiónak tényleg sikerült megragadnia a víz alatti világ földöntúli, hangulatát. Ennek átélésében sokat segít, hogy gombnyomásra eltüntethető a kezelőfelület.
Megesett, hogy kis időre még azt is elfelejtettem, eredetileg milyen céllal indultam útnak, egyszerűen csak élveztem a rám telepedett nyugalmat, amiből kelletlenül kiszakított a felismerés, hogy ha nem teszek valamit, Stan rövidesen megfullad. A gyűjtögetés és a craftolás fontos szerepet játszik abban, hogy ne kelljen idő előtt félbeszakítanunk a felfedezést, hogy legyen nálunk mindig elegendő tartalék oxigén, üzemanyag, és szükség esetén helyre tudjuk hozni a búvárhajóban esett károkat. Ilyesmivel jellemzően a túlélőjátékok dizájnerei örvendeztetik meg a vásárlóikat, és nem azok, akik narratív alkotást dobnak piacra, de aggodalomra nincs ok, több mint elegendő alapanyagot találunk, így nyugodtan fókuszálhatunk a történetre.
Tengernyi gond
Miként az Under the Waves cselekménye, úgy a játék üzenete is kettéválik: míg a felszínen futó szál a magáról a környezet épségéért aggódó, felelősségteljes nagyvállalat képét festő UniTrench tevékenységének következményeivel szembesíti a játékost, addig Stan személyes drámája a veszteség feldolgozásának szükségességét sulykolja belénk. A férfi izolációja a külvilágtól nem teljes, folyamatosan tartja a kapcsolatot rádión régi kollégájával, Timmel, a tévéhíradóból értesül a felszínen zajló eseményekről, és alkalmanként lehetősége nyílik felhívni a feleségét, Emmát is. Ezek a hosszú hallgatásokkal, elfojtott érzésekkel, ki nem mondott gondolatokkal terhelt beszélgetések horgonyként tartják Stant a realitás talaján, ám az idő előrehaladtával egyre több megmagyarázhatatlan élményben és tapasztalatban lesz része merülései során, miközben álmait a múlt árnyai kísértik és napról napra nehezebben tud különbséget tenni a valóság és a képzelet játéka között.
Relaxáló természete mellett mélyen emberi, megrázó története az, amiért érdemes időt áldozni az Under the Waves-re, már amennyiben el tudunk tekinteni a kevés változatosságot nyújtó játékmenet hiányosságaitól, és a játékot sújtó technikai problémáktól. Az utóbbiakból sajnos akad bőven, kezdve a viharos tengernél is vadabbul hullámzó fps-számmal. De az is elég illúzióromboló, hogy Stan szimplán csak tátog, amikor szóra nyitja a száját, továbbá se zuhanyzáshoz, se alváshoz nem veszi le a neoprén kezeslábast. Ezeken a furcsa dizájneri döntéseken túl eltűnő objektumok és suta karakteranimációk tesznek még keresztbe az élménynek. Vagyis miközben tagadhatatlan erényei heroikus küzdelem árán a felszínen tartják, a technikai hiányosságok és az elnagyolt, fapados megoldások mindent elkövetnek, hogy magukkal rántsák a mélybe az Under the Wavest. Emiatt viszont csak fenntartásokkal, figyelmeztető piros zászlókkal fellobogózva ajánlhatom a vízalatti miliőt és az emberi drámát kedvelő játékosok figyelmébe, nekik jó eséllyel tetszhet.
