Hirdetés

Unstoppable Gorg - Hadat üzent nekünk az X bolygó

|

Egyenesen a világűrből keresett nekünk ellenfelet új Tower Defense stílusú játékához a Futuremark Games.

Hirdetés

A múlt század negyvenes, ötvenes éveinek remekbe szabott sci-fijeit (9-es terv a világűrből) idézi hangulatában az Usntoppable Gorg.



A játék története szerint Percival Lowell csillagász, aki életét a marsi "öntözőcsatornák" kutatásának, valamint a teória népszerűsítésének szentelte 1906-ban új elmélettel állt elő, miszerint léteznie kell valahol a Neptunuszon túl egy eddig nem ismert égitestnek (X bolygó), ami a gázóriásokon megfigyelhető változásokért felel. Az elmélet még a Plútó 1930-as felfedezése után is rendelkezett követőkkel. 1951-ben következett be a nagy áttörés, amikor egy mélyűri kutatóhajó felfedezte az X bolygót, ahol élet nyomára, sőt egy virágzó civilizációra bukkantak. Miközben az emberek a béke és a barátság üzenetével közelítették meg a planétát, a gorgok több ezer repülő csészealjat indítottak útnak a Föld felé azzal a szándékkal, hogy leigázzák.



A Föld nemzetei összefognak, hogy megvédjék otthonukat, katonai műholdakat állítanak pályára a Hold, a Mars és további égitestek köré. Az év folyamán PC, XBLA, PSN platformokra érkező Unstoppable Gorg talán legnagyobb újítása a hasonszőrű játékokhoz képest nem a kiváló körítés, hanem a lehetőség, hogy a szatelliteket elhelyezés után is bármikor átrakhatjuk máshova, ha épp azt kívánja a helyzet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)