Hirdetés

Uwe Boll visszatér a low budgethez

|

Boll üzenete „nem ment át”: a Dungeon Siege megbukott, a rendező pedig visszatér a low budget filmekhez.

Hirdetés

Nem, nem, ne örüljetek! Ez egyáltalában nem jelenti azt, hogy Boll felhagyna a játékok adaptációival. Csak éppen túl sok pénzt már nem fog beleölni, tehát inkább a House of the Dead illetve Alone in the Dark kategóriájú alkotásokra lehet majd számítani. Hogy mi terelgette erre az útra? Nos, a 60 és 70 millió dolláros költségű dédelgetett filmje, a Dungeon Siege alig 3 millió dolláros bevételt hozott eddig, úgyhogy csúnyán megbukott.

Bollnak egyébként ez a BloodRayne után már a második olyan bukása, amelybe sok pénz ölt. A német rendező szentül meg van győződve arról, hogy ő mestermunkát adott ki a kezei közül, "csak hát a PR, az az átkozott PR osztály szúrt el mindent"…

„A jövőben inkább olyan kis költségvetésű filmekkel foglalkozom majd, mint a Postal.”

Amiről Boll nem beszél annyit, az a német adótörvény megváltozása, amely bezárt egy olyan híres kiskaput, melynek köszönhetően korábban Boll milliókat ölhetett a filmjeibe, akkor is, ha a régebbiek megbuktak. A német Ed Woodnak is titulált rendező következő célpontja a Wii-re készül Zombie Massacre adaptálása, illetve még mindig nála vannak a Far Cry jogai… (A kép a Postal című filmjéből látható).

zackward.jpg

 

 


 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)