Hirdetés

Valakik máris feltörték és játszhatóvá tették a The Sims 5-öt

|

A The Sims 5-nek még megjelenési dátuma sincs, kalózverziója viszont igen.

Hirdetés

Az Electronic Arts nemrég rátaposott a gázra a The Sims-széria kapcsán, s nemcsak a nagy sikerű The Sims 4-et tette ingyenessé (persze a bőségesen tejelő kiegészítők nélkül), hanem bejelentette az egyelőre csak Project Rene kódnéven futó folytatást is.

A gaming közösségben simán csak The Sims 5-ként emlegetett játékot illetően ugyan hangsúlyozták, hogy még évekre vagyunk a megjelenésétől, néhány hacker azonban már most elkészítette a következő generációs életszimulátor kalózverzióját.

Hirdetés

Az Insider Gaming beszámolója szerint a másolatot néhány korai playtester hozta össze, akik meg is mutatták a lapnak a feltört The Sims 5-öt. A crackelt játék offline és P2P szervereken is fut, amit az tesz lehetővé, hogy a hackereknek sikerült teljes hozzáférést nyújtó Denuvo-tokeneket generálniuk, amelyekkel teljesen kihagyható az EA általi online azonosítás.

A kalózok elmondása szerint a The Sims 5 jelenlegi változata Unreal Engine 5-ben fut, a fejlesztők viszont nem titkosították, így "nagyon könnyű" volt megkerülni a védelmét. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a tört verzió felkerült volna az internetre, de ha így is alakul, évekkel a megjelenés előtt valószínűleg egy erősen félkész változatról lehet szó.

A rajongók számára ugyanakkor biztató lehet, hogy az Insider Gaming egyik forrása szerint a The Sims 5-öt már most is imádják a playtestelők.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)