Hirdetés

Vampyr teszt - vámpírnak lenni nehéz

|

Nagyon kevés minőségi vámpíros videojáték van, de a Life is Strange-et is fejlesztő Dontnod megpróbálta növelni a számukat - többnyire sikerrel.

Csapj le kiváló PS4-exkluzív címekre mindössze 6 490 Ft-ért! Hirdetés

Próbálkozhattak napfénnyel, fokhagymával, kereszttel, szentelt vízzel vagy szívbe döfött karóval az évszázadok során, semmi sem tett akkora kárt a vámpírokban, mint Stephenie Meyer regénysorozata. Való igaz, az Alkonyat és folytatásai tinilányok tízmillióival szerettették meg az olvasást világszerte, ugyanakkor megfosztották méltóságuktól Vlad Țepeș, Orlok gróf, Lestat de Lioncourt, Gabriel Belmont, Strahd von Zarovich és Kierkan Rufo rokonságát. Nem csoda, hogy a zombik játszi könnyedséggel átvették a vezető helyet a szörnyek népszerűségi versenyében. Ám hiába tűnnek holtnak a maguk sápadtságában, pislákol még némi élet a vérszívók jéghideg testében, csupán arra van szükségük, hogy valaki újra vért pumpáljon összeszikkadt ereikbe. Ez lehet friss, eredeti elgondolásokkal teli vagy a legfinomabb óborokkal vetekedő évjáratú, hiszen a tradíciókhoz ragaszkodás legalább olyan erős horgony, mint elszánt törekvésünk a megújhodásra. A Life is Strange-dzsel komoly hírnévre szert tett Dontnod a hagyományokhoz visszatérést választotta; ennélfogva a csapat első szerepjátékában szereplő élőhalottak alig térnek el a róluk kialakult tradicionális képtől, és Erdély vadregényes tájai után vitathatatlanul a ködbe burkolódzó, Viktória korabeli London a legautentikusabb vadászterület.

Hirdetés

Londonban hej, van számos utca

Ámde a fejlesztők ugrottak egyet az időben, és nem csupán a britek második leghosszabb ideig hatalmon lévő királynőjének uralma által fémjelezett érát hagyták maguk mögött, hanem az azt követő Edward kort is, mígnem 1918-nál megállapodva rátaláltak a tökéletes díszletre. A Nagy Háború végóráit éli, közel a központi hatalmak kapitulációja, de még nem lélegezhet fel a világ, mert irtózatos járvány szedi áldozatait. Jonathan Reid, a frontot megjárt sebészorvos, aki egy újfajta vértranszfúziós eljárás kidolgozásával vívta ki a szakma megbecsülését, ekkor tér haza szülővárosába. Ám még mielőtt csókot nyomhatna rég nem látott édesanyja arcára, és megölelhetné szeretett testvérhúgát, jóvátehetetlen és megmásíthatatlan gaztett szenvedő alanyává válik. Ezzel pedig kezdetét veszi az ő személyes tragédiája.

Alighogy leperegnek az intró képsorai, Jonathan egy tömegsírban tér magához, ahova a spanyolnátha pénztelen, névtelen és arctalan áldozatait hordják halomba. Emlékei hézagosak, különös, sosem tapasztalt érzések kerítik hatalmába, s amikor belefut az első élőlénybe, önkéntelenül is táplálkozni kezd. Saját tettétől elborzadva botorkál arra, amerre a lábai viszik, ám amikor ismeretlenek törnek az életére, emberfeletti erőt fedez fel magában, páratlan gyorsaságáról nem is szólva.

A kezdeti bizonytalan lépések után felpörögnek az események, Reid barátokra és szövetségesekre lel, akiktől ha nem is minden kérdésére, de választ remélhet. Innentől fogva pedig kettős cél vezérli: fel akarja kutatni azt, aki a történtekért felelős, emellett pedig továbbra is kötelességének érzi, hogy megtalálja a járvány megfékezésének módját. Eközben persze birokra kel benne nehezen kordában tartható éhsége és az élet megóvására tett hippokratészi esküje. Jonathan belső küzdelme végigkíséri a cselekményt, a Dontnod pedig briliáns húzással tette e tusakodást a játék szerves részévé, belevonva minket is hősünk dilemmájába.

És minden utcán több sarok

Egyszerű a helyzet: ha táplálkozunk, azaz elbűvöljük, majd egy sötét zugban kiszívjuk a derék polgárok vérét, jóval nagyobb hatalmú vámpírrá válhatunk, mintha önmegtartóztatást fogadnánk. Nem mindegy, hogy amikor nyugovóra térünk, mennyi tapasztalati pontot költhetünk a képességek feloldására és továbbfejlesztésére. Az első végigjátszásom során senkinek egy haja szála sem görbült, hacsak kezet nem emelt rám, emiatt elsősorban a passzív tulajdonságokra (stamina, életerő, vérkészlet stb.) gyúrtam, és csupán néhány támadási formát sajátítottam el a megtanulhatóak közül. Annak, aki erre az útra lépne, mindenképpen fel kell készülnie rá, hogy sokszor találja majd szembe magát a saját szintjét jócskán meghaladó ellenfelekkel. Tápolni persze korlátozott mértékben még így is lehet, hiszen a küldetésekért nem kevés XP-jár, ahogy a rendszeres vizitek, az éjszakánként újratermelődő szörnyek és vámpírvadászok lemészárlása, valamint a polgárok titkainak kifürkészése után is csurran-cseppen valamicske.

Ha viszont felprédálnánk Londont, akkor sem érdemes elhamarkodni a dolgot, nem beszélve arról, hogy ha akarnánk, se tudnánk azonnal mindenkibe belemélyeszteni a fogunkat. Addig ugyanis senkit sem szipolyozhatunk szárazra, míg nem hipnotizáltuk. Egyes polgárok ellenállóbbak a delejezéssel szemben, mások akaratereje a legapróbb nyomásra semmivé foszlik, és mivel e képességünk csupán a történet előrehaladtával erősödik, mindig csak azokból válhat táplálék, akiknek mentális védelme nem múlja felül Jonathan mesmerize-szintjét.

Remekül oldották meg, hogy az emberbarát játékosok folyton ki legyenek téve a csábításnak. Számos szekrény, asztalfiók és láda marad előttünk zárva, ha nem szerezzük meg a beléjük való kulcsot krónikus vérszegénységben elhunyt tulajdonosuktól. Kompromisszumos megoldás lehet, hogy csupán megritkítjuk a nyájat, nem mészárolunk le mindenkit. Ugyan kinek hiányozna egy sorozatgyilkos vagy egy életunt öngyilkosjelölt? A másik oldalról szemlélve pedig nehéz végezni azzal, aki minden tettével és megszólalásával rászolgál elismerésünkre. Hatvannál is több potenciális vérzsáknak írtak érdekfeszítő háttértörténetet és személyiséget, ráadásul még arról is gondoskodtak, hogy amikor végzünk velük, a fülünkbe csengjen utolsó gondolatuk, szertefoszló reményük, soha meg nem valósuló álmuk. Sosem éreztem még magam ennyire nyomorultul, amikor kioltottam egy NPC életét.

Közülük is kiemelkednek azok a közösségformáló szereplők, akiknek elveszejtése nem csupán közvetlen ismerőseiket viselné meg, hanem egész városrészeket taszítana káoszba. Ilyenkor még visszarángathatjuk a szakadék széléről az adott területet, kiemelt figyelmet fordítva az életben hagyottak egészségi állapotára, ha mégsem tesszük, akkor bezárnak a boltok, eltűnnek az utcákról a polgárok, helyükön pedig a korábbinál is több vérszívót, valamint a faj teljes kiirtására törekvő vadászt találunk.

És minden sarkon vannak házak

Utóbbiak aztán garantáltan nem hallgatnak a szép szóra, bár Reid emberi külseje megtévesztő lehet számukra, ugyanis előbb figyelmeztetik, csak utána lőnek rá pisztollyal, sörétes puskával, számszeríjjal, próbálják meg lángra lobbantani, gázzal megfojtani, kardélre hányni vagy a kereszt hatalmával távol tartani. A különböző alfajokba sorolható vérszívók némelyike szintén fegyvert ragad, mások nem restek a karmaikat használni, és ha úgy adódik, jó nagyokat kortyolni az emberből… pardon, vámpírból.

Természetesen Jonathan sem marad adósuk, konkrét célpontra vagy területre ható vér- és árnyékmágiával vághat vissza, kiéhezett tigrisként vetheti magát áldozataira, hogy szétmarcangolja őket. Természetfeletti képességeit maximumra fejlesztve úgy vághat át halandó és halhatatlan rosszakarói tömegén, mint kés a vajon, ám ezek a kunsztok pillanatok alatt kimerítik vérkészletét, és akkor nem marad lehetősége az öngyógyításra sem. Még szerencse, hogy szinte minden helyzetre hordhat magánál néhány injekciót. Ezenfelül világháborús veteránként egész ügyesen bánik a kézifegyverekkel. Utóbbiakat a következő csoportba lehet sorolni: kétkezes, egykezes, kisegítő és tűzfegyver. Az első halmaz nem szorul különösebb magyarázatra: lomhábbak, viszont amikor találnak, nagyobb fájdalmat okoznak, és némelyikük másodlagos támadási formával is rendelkezik. Az egyetlen kézzel forgatható kard, fejsze, bozótvágó mellé pedig választhatunk tőrt, kihegyezett karót, pisztolyt, sörétest satöbbit. Ha elegendő alapanyag áll a rendelkezésünkre, továbbfejleszthetjük őket ugyanazoknál a menedékházakban található barkácsasztaloknál, ahol különböző szérumokat és orvosságokat tudunk kotyvasztani. Aztán már csak rajtunk áll, hogy melyiket részesítjük előnyben. Mielőtt rátettem volna kezemet a True Dragonbane kardra, a játék legjobb fegyverére, egy jókora husángot használtam a legtöbbször, mert mindamellett, hogy fájdalmasakat lehetett csapni vele, az ellenfél stamináját is kikezdte. Addig ütlegeltem áldozataimat, míg kábultan el nem terültek, aztán ittam egy keveset a vérükből, majd folytattam a náspángolást.

Ha mindezt úgy tehettem volna, hogy közben egyszer sem akadályoz az érvényesülésben az irányítás, sosem zavarodik össze a célpontválasztás, azaz mindig azt bántom, akit akarok, és a megfelelő személynek fordítok hátat, akkor a számszerűsített értékelés közelebb járna a kilencvenes tartományhoz. Ezért egy idő után már nem is álltam rá a célpontra, ha többen jöttek ellenem, inkább körbecikáztam őket, és akkor sóztam oda, amikor a hűlt helyemet lesték. Megtehettem, hiszen elsőként Jonathan stamináját húztam fel a maximális szintig.

És minden házon ablakok

Tényleg kevés hiányzott ahhoz, hogy a Vampyr minden tekintetben kiváló játékként vonuljon be a történelembe. Az értékelődobozban felsorolt negatívumok egyike sem olyan, amit több odafigyeléssel és alaposabb teszteléssel ne lehetett volna kiszűrni, állapotukon pedig számottevő mértékben javítani. A visszafogott látvány és a kissé merev animációk még bőven a bocsánatos bűnök kategóriájába tartoznak, ugyanis a jobbára szabadon bejárható (egyes helyszíneket a sztori miatt találunk ideiglenesen zárva, más területekre alternatív útvonal vezet) városrészek atmoszférája kellőképpen sűrű, már-már torokszorító. Az NPC-k, a hozzájuk kapcsolódó történetek, Reid sorsa és belső küzdelme, a végső soron kielégítő, bár helyenként kiszámíthatóvá váló cselekmény, a gondosan kidolgozott világ és annak gazdag legendáriuma bőségesen kárpótol a hiányosságokért. Persze továbbra is örömmel adnék egy kis vért minimapért, safehouse-ok közötti gyorsutazásért és New Game+ opcióért cserébe. Ha pedig valaha készül hozzá folytatás - bármelyik befejezést is tekintsék majd a kánon részének -, feltétlenül szakítok rá időt.

Vampyr

Hibái dacára az utóbbi évek legjobb vámpíros játéka.
PRO
  • Maradásra ösztönző atmoszféra
  • Remekül működő citizenrendszer
  • A főhős belső vívódása
Kontra
  • Kiforratlan harcrendszer
  • A 2018-as elvárásokat alulmúló látvány és animációk
  • Butus, kiszámítható MI

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)