Hirdetés

Végre megszólalt az Insomniac is az utóbbi évek egyik legnagyobb játékipari szivárgása kapcsán

|

Mióta hír érkezett az Insomniac Games ellen elkövetett zsarolóvírusos támadásról, a stúdió néma maradt. Most viszont megtörték a csendet.

Hirdetés

December közepe óta tudjuk, hogy hackertámadás érte az Insomniac Games csapatát, zsarolják a Marvel's Spider-Man 2 fejlesztőit, és mivel a csapat nem volt hajlandó fizetni a támadóknak, a megszerzett információk nagyja kikerült a világ elé, így most már az is ismert, hogy az elkövetkező nagyjából 10 évben egészen pontosan milyen játékokkal is készülnek - legalábbis jelen állás szerint.

Hosszú ideig váratott magára a stúdió hivatalos válasza, ma viszont a jelek szerint eljutottak odáig, hogy ők is szót szeretnének kapni a történtek kapcsán. 

Hirdetés

Közleményüket a közösségi médiában, például Twitteren/X-en tették közzé. Ebben megköszönték mindenki együttérzését és rendíthetetlen támogatását, illetve kifejtették, hogy egyszerre szomorúak és dühösek a támadás miatt. Az elmúlt pár napban befelé koncentráltak inkább, most viszont elmondták, hogy tudják, az ellopott anyagok között alkalmazottak és független vállalkozók személyes adatai is ott vannak, ami különösen problémás. Ezen felül külön kiemelték a PS5-re készülő Wolverine játékot, melynek fejlesztése a történtek ellenére az eredeti ütemterv szerint folytatódik tovább.

Külön kiemelték azonban, hogy a kikerült Wolverine anyagokban a játék még korai fázisban volt, nagyon sokat fog fejlődni ehhez képest a végleges verzió. Hivatalos információkat kizárólag akkor fognak megosztani a Marvel's Wolverine-ről, ha ezt ők maguktól is aktuálisnak tartják, szóval ne számítson senki arra, hogy pontos megjelenési dátum, vagy bármi más érkezik a szivárgások hatására. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)