Hirdetés

Így mulat egy tankparancsnok Varsóban

|

Az első nap kemény meneteinek a végén a 14 csapat legénységét és az újságírókat összeeresztették, hogy a Varsó belvárosában található Hard Rock Caféban élvezzék az életet. Szerintetek mi lett belőle?

Hirdetés

Vigyázat! A nyugalom és a józanság megzavarására alkalmas képsorok következnek.

A Wargaming nem sokat teketóriázott, a teljes alsó szintjét kibérelték a Hard Rock Cafénak, ott látták vendégül a Grand Finals tudósítóit és játékosait. Az üvöltő zene és a zsúfoltság egy pillanatra visszarettentette az amúgy kötélidegzettel rendelkező maroknyi magyar delegációt, de aztán összeszedtük magunkat és belevetettük magunkat a dolgok sűrűjébe. Hamar megtaláltuk a hangot a cseh és a horvát kollégákkal, ők nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy minél többféle sört kóstoljanak meg a varsói kiruccanás négy napja alatt. A srácok alaposan kitettek magukért, a dolog szépséghibája annyi, hogy láttuk a horvát srác arcát másnap reggel a páncélos múzeum felé vezető úton, na ezért nem szabad ennyit és ilyen mértékben inni.

hangulat a körülmények hatására gyorsan emelkedett, ezt még a Wargaming megfejelte azzal, hogy közénk eresztette az elképesztően csinos belorusz lányokból álló marketing csapatát. Endrével folyamatosan emlékeztettük magunkat, hogy komoly párkapcsolatban élünk, azt hiszem ezzel a témát lezárnak tekinthetjük, hiszen még a házassági szerződésem apró betűs részében is ott van, hogy nézni és gondolni szabad. Éjfél körül sikerül mikrofonvégre kapnunk a lengyel favoritok, a Lemming Train csapatának a frontemberét, aki túl volt már néhány sörön és készségesen állt a mikrofon elé. Így utólag is elnézést az üvöltésért, egyszerűen másként nem nagyon lehetett kommunikálni. A parti hajnali kettőig tartott, az oroszok szokás szerint nagyon berúgtak, de persze ez nem tartotta vissza őket attól, hogy másnap nagyon csúnyán szétcsapjanak mindenkit a WoT-ban. De ez már egy másik történet, amit délután fogunk elmesélni, ahol az is kiderül, hogy az ukrán-orosz ellentét csak a gonosz média agyszüleménye, amit nem szabad elhinni. Olvassatok GSO-t délután is, ahol többet is megtudhattok a varsói World of Tanks döntőről, illetve azt hogy Mocsy miként ejtett el egy harminc kilós páncéltörő gránátot egy lengyel harckocsi belsejében.

Exkluzív interjú
Carmon, profi játékos, Lemming Train

GS: Szia, mondanál egy pár szót magadról és a csapatról a GameStar olvasóinak?

Carmon: Carmon vagyok, a Lemming Traintől. Még iskolába járok, a csapatunk tagjai pedig Lengyelország különböző pontjairól érkeztek. Van egy ukrán tagunk, aki szintén itt tanul és nagyon jól beszél lengyelül, szóval mondhatjuk, hogy igazából egy lengyel csapat vagyunk - egy kis kiegészítéssel. Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk a Grand Finals-ön és hogy harcolhatunk a saját fővárosunkban. 

GS: Láthattuk a játékstílusodat és le voltunk nyűgözve. Védekezően játszottál, de amikor kellett, akkor nagyon agresszív stílusra váltottál. Szerinted ez a győztes stratégia az elkövetkezendő napokra?

Carmon: Mindig is úgy éreztük, hogy mi vagyunk az egyik legagresszívabb csapat. (?) Néha működik, néha nem. Próbálunk egy kicsit védekezőbben játszani a harmadik szezon óta és egyre jobbak és jobbak az eredmények. Szóval szerintem ez egy jó stratégia, jó döntéseket hozunk és persze egy kis szerencse is kell. Nagyon jó volt látni, hogy mindaz, amiért küzdöttünk és edzettünk az elmúlt másfél évben, az nem volt hiábavaló. 

GS: Mennyit edzel egy átlagos napon?

Carmon: Őszintén szólva inkább hétben mondanám, mert ez néha több, néha kevesebb. Olyan 5-6 órát minden héten. Legalább. 

GS: Említetted, hogy még tanulsz. Mit tanulsz? Hogy tudod összeegyeztetni ezzel az életstílussal?

Carmon: Már a másoddiplomámat csinálnom. Már van egy diplomám és most mérnöknek tanulok. Egy évet doktoriztam is, akkor nem volt könnyű játszani mellette. Napi húsz órákat kellett dolgoznom, de most egy kicsivel könnyebb a helyzet. A barátaimnál is hasonló a helyzet, ők tanulnak és dolgoznak, úgyhogy az iskola, vagy a munka után tudunk csak edzeni. Néha persze sírnak, hogy nincs idejük elmenni inni egy sört, de most például itt van ez a buli, ahol meg lehet. 

GS: Mit gondolsz, megnyeritek a Grand Finalst?

Carmon: Holnap nagyon szeretnék nyerni és ha ez sikerül, akkor valószínűleg - 90% -, hogy a legnagyobb és legerősebb ellenféllel kerülünk szembe. A NAVI-val. Azt hiszem az lesz a legnehezebb meccsünk, de ha a NAVI-t legyőzzük, akkor megnyerjük az egészet. Ha nem most, akkor később kerülünk szembe velük. Úgy jöttünk ide, hogy a csoportból sem hittük, hogy kijutunk, most pedig akár a Grand Finals-t is megnyerhetjük. Ezért vagyunk itt. Remélem, hogy jó meccseink lesznek és meg tudjuk csinálni.

GS: A magyar delegáció támogatása a tietek. Mi nektek drukkolunk. Sok sikert holnapra.

Carmon: Nagyon köszönjük. Nagyon büszke vagyok, hogy a magyarok nekünk drukkolnak. Köszönjük.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)