Hirdetés

Wasteland 2 - hetekre van a béta

|

A fejlesztőcsapat szerint a Wasteland 2 fejlesztése olyan jól halad, hogy már 2 és fél héten belül már kész is lesz egy korai béta verzió.

Hirdetés

Maga az inXile Entertainment feje, Brian Fargo közölte velünk a jó hírt, miszerint alig két és fél hét választja el a támogatókat a Wasteland 2 kipróbálható verziójától. 

„A Wasteland 2 közel van a béta állapothoz (tényleg közel). Biztosnak érezzük magunkat abban, hogy  2 és fél hét alatt le tudjuk gyalulni a komolyabb hibákat” - jelentette ki Fargo, aki alig várja már, hogy megkapja a közönség visszajelzését. A játékosok viszont még ennél is izgatottabbak. 1988 óta várják a folytatást. Ahhoz képest ez a pár hét már nem olyan vészes. Fargo már csak azért sem szeretné elsietni a megjelenést, mert azt akarja adni a támogatóknak, amit megígértek. Ráadásul a projektet vezető Chris Keenan elmondása szerint a rajongók sem sürgetik őket.

„Számtalan üzenetet kaptunk a támogatóinktól, akik azt mondták, hogy akkor adjuk ki a játékot, ha tényleg kész van. Még ha ez a verzió csak egy korai béta is lesz, szeretnénk ha az felhasználói élmény a helyén lenne, mielőtt kiadnánk.” A béta változatot csak a támogatók kapják majd meg, akik egyébként is részesei a fejlesztésnek, legalábbis Fargo szerint. „Nem adunk ki pontos megjelenési dátumot addig, amíg nem dolgoztunk ki mindent rendesen a támogatóinkkal együtt. Végtére is ezt a játékot együtt csináljuk” - tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)