Hirdetés

Watch Dogs - kényszerből mutatták be a 2012-es E3-on

|

A Watch Dogs kreatív vezetőjének nyilatkozata magyarázatot ad arra, hogy miért is halogatták annyit a játékot.

Hirdetés

A Watch Dogs 2013 egyik legjobban várt játéka volt, de egyik pillanatról a másikra 2014 egyik legjobban várt játéka lett belőle. Mi akkor is és most is azt mondjuk, hogy ez nem baj, inkább legyen tökéletes, mint gyors.

A Watch Dogs kreatív vezetője, Jonathan Morin egy interjúban elmondta, hogy ők igazából nem is akarták az E3 2012 keretében megmutatni a játékot. "Kényszerítettek minket rá" - mondta. "Yves [Guillemot, a Ubisoft ügyvezetője] akarta, hogy kimenjünk arra az E3-ra, még ha úgy is gondoltuk akkor korai lenne. A végén azt hiszem neki volt igaza".

Morinék azért nem akarták akkor bemutatni a játékot, mert a Watch Dogs már akkor a következő generációs konzolokra készült, de a csapat akkor még semmit sem tudott az Xbox One-ról és a PlayStation 4-ről. "Ettől függetlenül mindig olyan ötletekkel és dizájnnal a fejünkben csináltuk a Watch Dogsot, amilyenekről azt gondoltuk, hogy jól illeszkednek majd a játékvilág jövőjébe" - mondta Morin.

Tavaly én is készítettem egy interjút Jonathan Morinnal, de persze akkor még úgy tudtuk, hogy év végén meg is érkezik a játék. A Watch Dogs megjelenéséről most már tudjuk, hogy májusban várható és már meg is erősítették a hivatalos minimum gépigényt.

Ti várjátok már? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)