Hirdetés

Az új konzolok egyik nyitócíme lesz a Watch Dogs Legion?

|

Lehet, hogy a Ubisoft ezzel segíti a PlayStation 5 és az Xbox Series X kezdeti sikerét.

Hirdetés

Miután a tavalyi The Division 2 és a Ghost Recon Breakpoint messze nem az elvárásoknak megfelelően teljesítettek a kasszáknál, és nem is azt az élményt kínálták nekünk, amit megérdemeltünk volna, az idén tavaszra tervezett játékait mind határozatlan időre eltolta a kiadó. Még csak nagyjából sem tudjuk, mikor érkezhet a Gods & Monsters, a Rainbow Six: Quarantine és a Watch Dogs Legion, de utóbbi kapcsán legalább pletykák érkeznek.

Hirdetés

A többször valódi infókat szivárogtató Video Games Chronicle forrásai szerint a PlayStation 5 és az Xbox Series X megjelenésével együtt, az idei év második felében válik majd elérhetővé az új Watch Dogs. Ezzel kapcsolatban egy kicsit szkeptikusak vagyunk; korábban hallottunk arról, hogy a következő Assassin's Creedet is az idei év végére várhatjuk, ami reálisabbnak tűnik, hiszen ezen franchise megítélése jobb, mint a Watch Dogs-é, szebb számokat hozhat az ünnepi szezonban. Jó eséllyel nem fogja a kettőt egymásra tolni a Ubisoft, nehogy az egyik sikere a másik bukását eredményezze, és ha fogadnunk kéne, arra tennénk, hogy a Legion jövő tavasszal debütálhat.

Várhatóan májusban, legkésőbb júniusban mindent megtudunk a kiadó terveiről, addig lehet tanakodni azon, mi lenne a legjobb döntés.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)