Hirdetés

Wii U - játssz együtt Xbox 360 és PS3 játékosokkal

|

A Nintendo platformjára hamarosan olyan játékok érkeznek, amik átszakítják a platformok közti határokat.

Hirdetés

A japán óriás megerősítette, amit nemrég egy fejlesztő egy interjúban említett: a Nintendo engedélyezte néhány cím esetében a más konzolok játékosaival történő közös játékot, sőt, állításuk szerint még több erre alkalmas cím van készülőben.

Phil Gaskell, a Knytt Undergroundot is jegyző Ripstone kreatív igazgatója azt nyilatkozta, hogy a Nintendo rábólintott a platformok közötti versengés lehetőségére hamarosan érkező, Pure Chess című játékukban. A sakkjáték a Wii U és a 3DS mellett iOS, Android, PlayStation 3 és PlayStation Vita platformokon lesz elérhető, Gaskell pedig optimista volt azt illetően, hogy a Sony is engedélyezni fogja a korábban megjelent PS3 és PS Vita verziók patchelését, így ezen konzolok tulajdonosai sem maradnak ki határok nélküli mókából.

A Nintendo még két címmel kapcsolatban erősítette meg, hogy tartalmazzák vagy tartalmazni fogják ezt a funkciót: egyikük a Cubemen 2, egy indie stratégia, ami PC-n, Mac-en, Linuxon és iOS-en lesz elérhető a Wii U mellett, a másik pedig a Nintendo platformjai mellett Xbox 360-ra, PC-re, iOS-re és PS3-ra megjelent Disney Infinity, melynek konzolos változatai már most is összekapcsolódnak a mobilossal. 

És hamarosan végre egy nagy, szerető család leszünk, békességben él majd mindenki, már csak az exkluzívokon megy majd a vita.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)