Hirdetés

Windows 8-hoz hasonló kezelőfelületet és érintőképernyőt kaphat az új Xbox

|

Áradnak a pletykák, mint letört csapból a hidegvíz, de ettől csak érdekesebb lesz a végeredmény.

Hirdetés

Most Joachim Kempin szája mozgott, miközben hangok jöttek ki rajta, ebből pedig mondatok formálódtak, amikből az új Xbox néhány tulajdonságára derült fény.

Természetesen ez is csak pletyka, de legalább nem csak a PlayStation 4-ről beszél a világsajtó. Kempin nem konkrétumokat közölt, csak úgymond "tippelgetett", méghozzá a következő módon:

"Kétségtelen, hogy [a kezelőfelület] jobban fog hasonlítani a Windows 8-hoz. Lehet, hogy érintőképernyőt is kap, ki tudja. [...] Nem lepődnék meg, ha az interfész közelebb kerülne a Windows 8-hoz, mint amilyen közel most van."

Emellett megemlítette, hogy az Xbox konzolokon közel semmi haszna nincs a Microsoftnak, ehelyett a licencek, megállapodások és a PC-s szárny termel profitot.

"Az [Xbox hardverén] magán nem keres semmit a Microsoft. A profit ehelyett más forrásokból származik; a játékfejlesztők által befizetett royaltyk, talán a következő Halo, talán egy új Kinect meg miegyeéb."

"Rá kell jönniük, hogy az egész PC-s környezetet hogyan alakítsák át 21. századira, és hogy egy érdekes, modern kezelőfelület, mint ami a Windows 8-nak van, nem elég. Csak nem elég. El kell érni, hogy ezek az eszközök együtt tudjanak működni."

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)