Hirdetés

World of Warcraft - Ne töröljük az utolsó patchet

|

A legutolsó patch rengeteg újdonságot tartalmazott, többek között, fodrászt, új talenteket, és a szokásos rengeteg bugot.

Hirdetés

Az még oké, hogy kifikkan az ember összes addonja, és a curse, vagy a wowhead egy hétig kifekszik a hatalmas forgalomtól. Az is elmegy, hogy az új grafikai tuning miatt kicsit vissza kell venni a részletességet, amíg majd a Blizz kicsit optimalizál a kódon. Jónéhány quest bebugzik, insták nem úgy mennek mint eddig. Ezeket mind megszoktuk már. Anno amikor még HC raideltünk minden nap, a szerda volt az egyetlen amikor csak farmhelyekre mentünk, hátha van valami turpis a keményebb helyeken. Legtöbbször volt is. A Blizzard alkalmazottak azonban igazi jómunkásemberek, és az összes nagyobb patch utáni problémákat általában egy-két napon belül orvosolták. Nagyrészt. Általában. Így történt most is, a 3.0.1 néhány "apróbb" hibáját azonnal kijavították a 3.0.2-ben. Igen ám, csakhogy a Wrath of the Lich King, még 3.0.1 állapotban került a forgalmazókhoz. Aki tehát nem törölte még le az igencsak méretes patchet, az ne is tegye, hiszen a kieg feltelepítése után lehet töltikézni újfent. Azért elég nagy önbizalomra vallott a Blizzard részéről - ennyi tapasztalattal a hátuk mögött - hogy azt hitték a 3.0.1 nem igényel javítást.

wowscrnshot_040708_211118.jpg
 
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)