Hirdetés

World War Z teszt - támad a Z-generáció

|

Egy kooperatív lövölde, amely a World War Z filmből és könyvből merített, az alapjait pedig a Left 4 Dead adta. Kár, hogy a Z betű a kategóriát is lefedi.

Hirdetés

Valószínűleg egyetlen elemet tudna kiemelni a World War Z mozi közel összes nézője, ha megkérdeznék, mire emlékszik leginkább a pár éve bemutatott, egyébként teljesen felejthető filmből: a sebesen hömpölygő hullafolyamként robogó zombiseregeket. Erre a látványos elemre pedig simán lehet videojátékot is építeni, nem? Nos, természetesen igen, az viszont már egy teljesen más kérdés, hogy érdemes-e. Jelen állás szerint pedig inkább a nem felé hajlunk, mert a Saber Interactive-féle World War Z-ről a jó árazása mellett tényleg csak azt lehet elmondani kvázi pozitívumként, hogy a szegény ember Left 4 Deadje.

Hirdetés

Hosszútávfutó élőhalottak éjszakája

Van négy különböző helyszínünk (New York, Jeruzsálem, Moszkva és Tokió), a városokban pedig négy-négy választható karakterünk. Velük kell végignyomni a rövidke pályákat, amelyeken kisebb és nagyobb zombihordák likvidálása után apró-cseprő feladatok várnak megoldásra, majd mikor már érezhető a feszültség, jön a nagy végső hullám, amelynek során már előretelepített védelmi rendszerrel is várhatjuk a hullák tengerét.

Lényegében mindegy azonban, kinek a bőrébe bújunk, hiszen hősünktől függetlenül állhatunk be a hat felkínált kaszt valamelyikébe. Ezek a karakterosztályok egyfelől meghatározzák kezdő fegyvereinket, másrészt pedig okos kis perkek tartoznak hozzájuk, amelyeket szintlépések után oldhatunk fel, de ezt követően még a teljesített pályák után járó játékbéli valutából meg is kell őket vásárolnunk. Ugyanez érvényes a szinteződő fegyverekre is; ha combosabb sörétest akarunk, akkor azért csengetni is kell, nem elég sokat puffogtatni. A Gunslinger kasztot nem kell sokáig magyarázni, ők a klasszikus fegyverforgatók, a Medic, azaz az orvos ugyancsak nem igényel hosszú elemzést. Náluk egy fokkal érdekesebb a Hellraiser, amely a robbanóanyagok szakértője, vagy épp a Fixer, aki a csapat ellátásáért felel. Itt van még a közelharcra specializálódott Slasher és a piromán Exterminator, szóval tényleg mindenki meg fogja találni a hozzá leginkább illeszkedő típust.

Bár a kasztok tényleg markánsan különböznek, és érdemes figyelni, milyen kombinációkban indulunk el négyfős portyáinkra, a városonként változó szereplők teljes mellélövésnek bizonyulnak. Optimális esetben rajtuk keresztül ismerhetnénk meg a történetet, ők hoznának egy kis életet a könnyen megunható puffogtatásba, hiszen a World War Z érdemi játékmente egyébként egyetlen mondattal leírható: minden pályán pofonegyszerű feladattól feladatig vonszol a játék, közben pedig megszámlálhatatlanul sok élőhalott fejébe kell golyót ereszteni. Személyiség nélküli, klisés főszereplőinkhez viszont mindössze annyi sztorit csaptak hozzá, hogy miután egy adott karaktert irányítva végigvisszük az aktuális város minden misszióját, akkor megismerhetjük az illető múltját. Nos, ez édeskevés.

Holtak felesleges hajnala

Nem bonyolítják túl a dolgot a nevesített, különleges élőhalottak sem. Ők könnyen megkülönböztethetőek hétköznapi társaiktól: a Bull valóban bikaként ront rá kiszemelt áldozatára, a Lurker ráveti magát a gyanútlan játékosra, és egészen addig zaklatja, amíg valaki le nem rugdossa őkelmét a szerencsétlenről, a Gas Bag mérgező felhőt ereget, a Screamer pedig maga köré gyűjti az összes oszladozó hullatesót. Sajnos azonban azért közelít a nullához a különleges zombik által generált izgalomfaktor, mert teljesen ugyanazok a lények pontosan ugyanazokban a helyzetekben és helyszíneken jönnek elő, akárhányszor is megyünk neki egy küldetésnek, ez pedig hatalmasat csorbít az újrajátszási faktoron, illetve kedven. Minimális randomizációval, a meglepetés érzetének fenntartásával rengeteget lehetett volna javítani a helyzeten, de ez a ziccer is kimaradt.

Ami tényleg működik, az a zombihorda rohama. Bármennyire is esetlennek tűnnek egyesével vagy párban szaladgálva ezek az agyevő szerencsétlenek, ha százával megindulnak, akkor ember legyen a talpán, aki képes megfékezni őket. Hatalmas tűzerővel és okos csapatmunkával lehet csak visszaverni az ilyen rohamokat, és olyankor tényleg elő tud jönni a parafaktor, ha mégis sikerül a rondaságoknak rést ütniük a védelmünkön. Akkor sincs nagy baj, ha elesik valaki, hiszen a társakat feltámaszthatjuk, de ha valaki fűbe harap, azért csúnya pontlevonás jár a meccsek befejeztével. A helyzetet még némileg árnyalják a nehézségi fokok, ezekből összesen öt van. Az sem segít, hogy minden pálya és szint azonnal elérhető, így még ezek eléréséért sem érezzük, hogy harcolni kéne, mindössze a szintlépés és a perkek, fegyverek gyűjtögetése, fejlesztgetése marad szegényes motivációnak. 

Érdemes még egy kósza bekezdés erejéig a multiplayer játékmódokkal is foglalkozni, de ennél több helyet és időt semmiképp sem szabad rájuk fecsérelni, ugyanis a teljesen alapvető, unalomig ismételt megoldásokat kapjuk meg annyi extrával, hogy nemcsak az ellenséges csapattal szemben kell boldogulnunk, hanem harmadik félként még ott vannak a zombiseregek is, akik egyaránt mindkét osztag tagjainak koponyáját fel szeretnék nyitni egy szaftos reggeli agyburger reményében.

Unalmas holtak rövidke napja

Technikai oldalról sem lett világbajnok a játék, de én szerencsére megúsztam kisebb-nagyobb röccenésekkel, másoktól azonban sokkal komolyabb hibákról, teljes összeomlásokról is hallottam. Ezen persze lehet még csiszolgatni az elkövetkező hetekben és hónapokban, de az azért világosan látszik, hogy az alapok nem betonbiztosak. Nem szabad egyébként azt sem elfelejteni, hogy PC-n 35 euróba, konzolon pedig 12 ezer forintba kerül csak a World War Z, de azért ennyi pénzért is bőven találunk tartalmasabb szórakozást.

Túl kevés a körítés, és túl rövid az egész kaland, egy-két menet után pedig úgy istenigazából nincs is semmi kézzelfogható indok, amivel meg tudná magyarázni magának az ember, miért is ülne vissza World War Z-zni egyet. Egyedül pajtásokkal csaphat át valódi szórakozásba a dolog, de ekkor inkább a társaság húzza fel a hangulatot, illetve önmagában már az a tény, hogy nem kell a végtelenül buta botok oldalán harcolnunk, akik ha az életük múlna rajta, akkor sem segítenének mondjuk egy ellátmányos dobozt arrébb cipelni, még akkor sem, ha pont ez az aktuális feladat az adott küldetésben.

A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy csak ütni akarom a World War Z-t, mint egyszeri zombivadász a császkáló halottak koponyáját, de azért nem arról van szó, hogy teljesen menthetetlen a helyzet. A műfaj szerelmesei biztosan megtalálják majd a számukra tetsző apróságokat, csak épp rajtuk kívül nem sokaknak lesz türelme ezek után kutatni.

A történet azonban itt még messze nem ért véget, folyamatosan érkeznek majd az ingyenes frissítések, első körben a teljesen világosan az időhiány miatt hiányzó harmadik tokiói missziót kapjuk meg, később pedig szépen sorban jönnek a továbbiak: érkezik egy új zombi, egy új nehézségi fok, egy teljesen új játékmód, illetve extra fegyverek, skinek és felszerelések. Akinek van kedve kivárni őket, az biztosan örülni fog a díjmentes ajándékoknak, szerintem viszont a felsoroltak már az alapjátékot sem tudták volna kirángatni a középszer átkából.

World War Z

Nemcsak a világháború Z, hanem a kategória is.
PRO
  • A hordák tényleg rémisztőek tudnak lenni
  • Legalább nem drága
  • Változatos kasztok
Kontra
  • Pillanatok alatt megunható
  • Nagyon rövid
  • Technikailag sincs a helyzet magaslatán
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)