Kevés nagyobb hülyeség volt már játékosok monitorán, mint a Goat Simulator, ami nevében hordozza műfaját: ez bizony egy kecskeszimulátor. A játék a napokban jelent meg, tíz dollárért bárki hozzáférhet, és főhőse – meglepetés! – egy kecske. A derék háziállattal a játék (sandbox!) világában mászkálhatunk, a cél pedig a rombolás: a szétzúzott tereptárgyakért, sőt épületekért pontokat kapunk, néhány tárggyal pedig kunsztokat is be lehet mutatni (például trambulinozni, ami a kecskétől eléggé idegen dolog, de a Goat Simulatorban ez még a kisebb marhaságok közé tartozik). Elég nagy hülyeségnek tűnik, ugye? Pedig a Goat Simulator már megjelenése előtt népszerű lett, a szakportálok mellett a mainstream sajtó is felkapta. A készítőknek pedig most cseng a kassza, ugyanis a játék fejlesztése olcsó volt. Már csak azért is, mert nem igazi játéknak készült.
First Paw Shooters
A Goat Simulatort fejlesztő svéd Coffee Stain Studios ugyanis könnyed ujjgyakorlatnak szánta az egészet. A főleg a Sanctum nevű közepes FPS-ről ismert csapat két komoly játék között tartott egy kis szünetet, hogy feltöltődjön kreatív energiával, és kipróbáljon pár új dolgot – ennek terepe lett volna a Goat Simulator. Ha már molyoltak vele, megmutatták szaklapoknak is, azok meg felkapták, és jó nagy hype kerekedett a dologból, aminek a vége sokszor tíz dollár lett (mi sem maradhatunk ki a jóból, tesztünket már olvashatod).
De nem ez az egyetlen állatos játék, ami mostanában bejárta a sajtót. Chris Chung indie fejlesztő például egy macskaszimulátoron dolgozik: az egyelőre alfa állapotban, böngészőben is kipróbálható Catlateral Damage-ben FPS-nézetben kell ugrálni egy lakásban, feljutni magas helyekre, és onnan jól irányzott mancscsapásokkal tárgyakat leverni.
Sőt, készül medveszimulátor is: a portlandi Farjay Studios Kickstarteren kezdett gyűjteni a Bear Simulatorra, és össze is jött rá a pénz. A játék lényege itt az FPS-nézetes felfedezés lesz, legalábbis a trailer szerint: mackókomával halakra vadászhatunk az erdei patakban, pillangókban gyönyörködhetünk, erdészlak környékén szemtelenkedhetünk. Most komolyan, ne várjunk többet egy medvétől.
És még nincs vége: nemrég megjelent egy borzszimulátor is, a Shelter. Ez komolyabb darab, mert átgondoltabb játékmenete van, mint az előbbieknek. A szintén svéd Might and Delight fejlesztette, főhőse pedig egy borzanya, akinek a kicsinyeit kell biztonságban végigvezetni az erdőn, miközben borzalmak leselkednek a borzalomra: a környezet hol bozóttűzzel, hol áradó folyóval büntet, de van ragadozómadár is, ráadásul a borzkölyköket etetni is kell bogyókkal és zsákmányállatokkal (amiket persze el kell kapni). A kicsit komor látványvilágú játékot 9 euróért árulják Steamen.
A fura állatos játék tehát elég felkapott trend most indie körökben – de az utóbbi időben más indie próbálkozásokra is elég gyakran mondhattuk azt, hogy WTF (vagyis Wow, Tényleg Fura – máshogy is fel tudnám oldani a rövidítést, de ettől tekintsünk most el).
Quake-pályák, ahogy még nem láttuk
Elég jó sajtója volt a Viscera Cleanup Detailnek is, aminek alfáját tavaly tette nyilvánossá fejlesztője, a RuneStorm nevű indie csapat. Tíz nap alatt készítették, és ez is inkább poénnak indult, mint ahogy a Goat Simulator, de aztán egyszer csak már előrendelést is felvettek rá, 7 dollárba fáj most éppen. A játék sci-fi FPS, de már a lövöldözések után látjuk a pályákat: vér és belek mindenhol, főhősünk pedig egy takarító, akinek az a dolga, hogy felmossa a mutrát és lepucolja az agyvelőt a falakról. A játéknak Santa’s Rampage alcímmel már egy spinoffja is készült, karácsonykor 2 euróért lehetett megvenni – ebben űrhajós környezet helyett a Mikulás játékgyára szerepelt, és a jó öreg rengőszakállúnak segítő elfek hulláival volt tele a pálya.
A szokatlan FPS egyébként egy másik erős indie trend. 2015-ben lesz kész a Relativity, a chicagói Willy Chyr játéka. Ez a térrel játszik, lehetetlen helyen levő lépcsőkön kell feljutni és Portal-szerű feladványokat megoldani, miközben folyton változik a gravitáció – olyan, mintha M. C. Escher tervezte volna a pályákat (nem a rapper, a képzőművész).
És nem ez az egyetlen, kitekert fizikával machináló FPS: a Lemma is ilyennek ígérkezik, amiben falfutás közben kell építeni az utat magunk előtt – igaz, ebből valószínűleg nem lesz semmi, mert alkotója nem áll jól a Kickstarteren. Tízezer dollárt akart csak összegyűjteni, de nem sikerült neki. Elkészül viszont a Glitchspace, egy újabb furcsa FPS, aminek hat dollárért megvehető az alfája: kibertér-szerű pályákon kell rohangálni, amiben a főhős átprogramozhatja az egyes pályaelemeket (például megváltoztathatja egy palló szélességét), és így juthat tovább. Mirror’s Edge találkozik a Portallal.
Annyira eredeti, hogy az már fáj
Lehetne még sorolni a példákat. Persze a WTF-játékok nem új keletűek, a 8 bites korban is voltak olyan játékok, amiket független fejlesztők készítettek, és valamilyen szempontból nagyon kilógtak a hagyományos műfajokból (akár a Lemmingset is ide sorolhatjuk).
A WTF-játékoknak mindig abban volt fontos szerepük, hogy tágítsák a műfaji kereteket, átlépjenek a korlátokon. A játékmenet vagy sztori, esetleg környezet szempontjából meghökkentő játékok készítői megmutatják a biztonságos terepen járó többi fejlesztőnek, hogy mi mindent lehet alkotni a bevett fogásokon túl, és ez inspiráló lehet. Most a piaci klíma éppen kedvez ezeknek a játékoknak, ezért szaporodtak el hirtelen. A digitális terjesztés (főleg a Steam) lehetővé tette a nagy kiadók és áruházláncok megkerülését. A közösségi finanszírozással megoldható, hogy egy készülő játékra összejöjjön a pénz, az early access néven ismert finanszírozási formával pedig gyakorlatilag már félkész játékért is lehet pénzt kérni a játékosoktól. Ez mind olyan tényező, amivel az indie fejlesztőknek áll a világ, és szinte bármilyen, jól összerakott hülyeséget ki lehet adni. Egy-két tehetséges fejlesztő elkezd egy fura játékot, a trailert kinyomják Kickstarterre, a Kotaku meg a többi nagy gamerportál felkapja, a játékosok összedobják rá a pénzt – sokszor láthattuk már ezt a forgatókönyvet megvalósulni az elmúlt években.
Persze van kockázata is a dolognak: egyrészt maga a Kickstarter és a többi crowdfunding oldal, ahol a pénzért igazából csak egy ígéretet kapsz (lásd a Lemma esetét), másrészt az, hogy az ilyen kísérletező játékok egy része... nos, pocsék. A Goat Simulator is az, elég megnézni a fizikáját, és lehet azt mondani, hogy ez direkt ilyen, de ezt nem menti a hamar unalmassá váló poén, hogy kecskével kell törni-zúzni. Nekem legalábbis ez nem ér tíz dollárt. A Viscera Cleanup Detaillel is ez a bajom: az ötlet jó, a játékmenet unalmas. De ezzel nincs baj, a kísérletezés lényege, hogy néha nem jön össze, vagy nem úgy jön össze valami, az újító szándék önmagában néha értékelhetőbb, mint a Valamelyik Nagyon Sok Pénzt Hozó Sportjátéksorozat 2014-et.
A trend már ott tart, hogy van olyan fejlesztőbrigád, ami szinte teljesen a WTF-játékokra állt rá (a leghíresebb a Tale of Tales nevű belga csapat). Sőt, fejlesztőlegendák állnak be a sorba: miután Peter Molyneux lelépett a Lionheadtől, és létrehozta a 22Canst, első dolga volt megalkotni a Curiosity című játékot, ami... hát, WTF. Ki tudja, mi lesz még ebből? Ken Levine, az Irrational Games alapítója ugyebár maroknyi csapatra váltott, mert nem akart több BioShock-szerű szuperprodukciót csinálni. Ezt persze sajnálhatjuk, de szinte indie-ként működve talán még jobban szárnyalhat majd fantáziája. Érdekes időket élünk, és a kecskeszimulátor csak a jéghegy csúcsa. Tényleg, egy jó jéghegyszimulátort csinálhatna már valaki.
