Hirdetés

Xbox 360 - megjött a frissítés, búcsúztunk a Microsoft Pontoktól

|

Aki ma bekapcsolta Xbox Live-ra csatlakoztatott konzolját, egy rendszerfrissítésre figyelmeztető üzenet fogadta. Eljött a Microsoft Pontok utolsó napja.

Hirdetés

Köszönjük, 800-as, 1200-as, 2100-as és 4200-as pontkártyák, hogy feltöltöttétek felhasználói fiókunk egyenlegét. Reméljük, az a kevés, aki közületek még felhasználatlanul maradt, jó helyre kerül.

Augusztus elején tudtuk meg, hogy az Xbox 360 következő (avagy ma megjelent) frissítését követően minden fel nem használt Microsoft Pontunkért pénzt kapunk, az Arcade címek, DLC-k és egyéb extrák ára pedig a mai naptól forintban jelenik meg az Xbox Live Marketplace-en.

Az eddig 1200 pontba kerülő Brothers: A Tale of Two Sonst mostantól 3790 forintért vehetitek meg:

A nemrég megjelent, eredetileg 800 pontért árult Flashback 2490 Ft-ba kerül:

Ha avatarotokat Batman ruhába szeretnétek öltöztetni, az 1290 forintba fog fájni:

De ha Klingonnak, azt már 1020-ért megtehetitek:

Az Update egyelőre semmilyen más szembetűnő változást nem hozott, de amint megérkezik a változások teljes listája, azonnal szólunk. Addig is frissítsétek bátran, a folyamat nem tart tovább öt percnél. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)